Közzétette a feldolgozóipari kis- és közepes vállalkozások (kkv) energiatámogatási programjának pályázati felhívását a kiíró Technológiai és Ipari Minisztérium – közölte a szaktárca a közösségi oldalán.

Az Energiaköltség és beruházástámogatási programban az energiaár-robbanás hatásainak leginkább kitett feldolgozóipari kis- és középvállalkozások vehetnek részt. A cégek október, november és december havi áram- és gázköltségnövekményének felét vállalhatja át az állam.

A pályázók vállalják, hogy hiteltámogatással 2024 végéig energiahatékonyságot növelő beruházást hajtanak végre. Működőképességük megőrzése a munkahelyek megtartását, energiafelhasználásuk mérséklése az ellátásbiztonság erősítését szolgálja – tartalmazza a minisztériumi tájékoztató.

Lóga Máté, a Miniszterelnöki Kabinetiroda gazdaságfejlesztésért felelős államtitkára a VG-nek adott interjújában arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintett kkv-knak minél gyorsabban javasolt elkezdeni az energetikai célú beruházásaik tervezését, hogy akár már novemberben lefolytathassák a hiteligényléseiket, ugyanis mint hangsúlyozta, minden nap számít. A megfelelő energiahatékonysági beruházás kidolgozásához javasolt egy energetikai szakember segítségül hívása, aki számszerűen meg tudja tervezni, hogy a társaságnak milyen energiahatékonysági beruházásra van szüksége.

A támogatás igénylése két szakaszban történik, a folyamat 2022. október 20-án regisztrációval indul. A kérelmeket a sikeres regisztrációt és a jogosultság megállapítását követően 2022. december 26-ig lehet benyújtani. A pályázati dokumentáció szombattól érhető el a www.energiatamogatas2022.hu oldalon.

Elkezdődött a mezőberényi Fábafém Kft. új, esztergagépekkel felszerelt 1100 négyzetméteres forgácsoló üzemének mintegy 448 millió 496 ezer forintból megvalósuló építése. A projekt nyitórendezvényét szerdán délután tartották a cég telephelyén. A kft. forgácsolt fémalkatrészeket készít főként az autóipar, az elektronikai és pneumatikai ipar számára.
Fotó: Bencsik Ádám / Békés Megyei Hírlap