Október 18. helyett október 25-ig van lehetőség nyilatkozatot tenni a veszélyhelyzeti átmeneti földgázellátás igénybevételéről – derült ki a frissen megjelent Magyar Közlönyből.

Closeup,Of,Manometer,,Pipes,And,Faucet,Valves,Of,Heating,System
Fotó: Shutterstock

Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett kormányrendelet ennek érdekében módosította a múlt pénteken megjelent eredeti kormányrendeletet. Az intézkedés célja változatlan maradt: a veszélyhelyzeti átmeneti földgázellátást a kormány azoknak a nem lakossági felhasználóknak, tehát praktikusan intézmények és cégek számára kínálja,

amelyek októbertől, az új gázév startjakor nem rendelkeztek szerződéssel a földgázra.

A jogosultság november 1-jétől december 31-ig szól. Ha az adott fogyasztó bemutatja a nyilatkozatot, akkor a földgázelosztási szolgáltatás nem függeszthető fel még akkor sem, ha egyébként nincs élő kereskedelmi megállapodása. A lépésre egyébként azért volt szükség, mert több ezer olyan szereplő van, amely nem rendelkezik gázszerződéssel. Erről Palkovics László iparminiszter nyilatkozott a közelmúltban. 

Az igénylés az MVM Next üzleti ügyfeleknek szóló honlapján történik, a szerződés létrejöttéről az MVM Next e-mailben tájékoztatja majd az érintetteket. A határidő meghosszabbítása nem váratlan: az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. korábban is jelezte, hogy 

ha a tapasztalatok alapján szükségesnek látja, szakmai javaslatot fog tenni a jogszabályban foglalt határidő megnyújtására,

hogy az ügyfelek élni tudjanak az átmeneti földgázellátás lehetőségével.