Egyre jobban felértékelődik a takarékosság, legyen szó energiáról vagy élelmiszerről – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. saját ügyfelei körében készített őszi kutatásából. A pénzintézet által megkérdezettek jelentős többsége már elkezdte csökkenteni a kiadásait vagy pluszmunkát vállal a növekvő költségei miatt. Az emberek több mint a fele mondott le valamilyen termékről vagy szolgáltatásról az elmúlt hónapokban.

Spórolás
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Miközben a gáz világpiaci ára jelentősen csökkent az augusztusi csúcshoz képest, az emelkedik Magyarországon, már 21,1 százalékos a fogyasztói árak drágulása. Az idén különösen előtérbe kerül a pénzügyi tudatosság, mivel a kiadások jelentős növekedése miatt nehéz lesz bővíteni a háztartások pénzügyi megtakarításait. A Provident felmérése arra kereste a választ, hogy az embereknek vannak-e megtakarításai, illetve hogyan tartják majd kézben a pénzügyeiket a következő hónapokban.

Egyre jobban felértékelődik a takarékosság, legyen szó energiáról vagy élelmiszerről – ismertette Horváth Attila, a Provident Zrt. pénzügyi igazgatója.

Felmérésük szerint a megkérdezettek 75 százalékának legfeljebb 3 hónapra elegendő megtakarítása van, míg 37 százalékuknak egyáltalán nincs tartaléka.

A kutatás rávilágított arra, hogy a megtakarítást felhalmozók több mint fele készpénzben tartja azt, ami az infláció hatására folyamatosan veszít értékéből.

Veszettül spórolnak a magyarok, kocsira, nyugdíjra már alig költenek

Az OTP felmérése szerint takarékoskodni kezdtek a magyarok, elsősorban a váratlan kiadásokra akarnak felkészülni, második helyen pedig a gyermekek jövőjének biztosítása áll: az autóvásárlási tervek visszacsúsztak.

Arra a kérdésre, hogy miként tudnak védekezni az esetleges pénzügyi nehézséggel szemben,

a válaszadók 70 százaléka felelte azt, hogy csökkenti a kiadásait vagy pluszmunkát vállal.

A felmérésből kiderült, hogy a kiadások csökkentését főként kevesebb élelmiszer vásárlásával, illetve a rezsiköltségek mérséklésével kívánják elérni. Ezt támasztja alá az is, hogy a ruházkodás és a szórakozás mellett az élelmiszerről mondtak le eddig a legtöbben.

Az eredmények rávilágítottak arra, hogy szűkül a hitelt felvevők köre. A válaszadók több mint fele nem tervez kölcsönfelvételt, ha mégis, akkor lakásfelújításra, fűtés-korszerűsítésre, hitelkiváltásra fordítják az összeget.

A magyarok többsége az élelmiszeren spórol, és újragondolja a megtakarításait

Az elszálló energia- és élelmiszerárak hatásait a lakosság döntő többsége már a bőrén érzi. A 21,1 százalékos infláció sokakat arra késztet, hogy mérlegeljék a kiadásaikat.