Tavaly nyáron vezető hazai bankok, befektetési társaságok, ügyvédi irodák és tanácsadó cégek közreműködésével alakult meg a Grémium az Utódlásért Egyesület (GaUE). A szervezet első körben a házastársi vagyonjog, az élettársak vagyoni helyzete, valamint az öröklési jog valós élethelyzeteiből készít kézikönyvet és szervez ezzel kapcsolatban oktatást – hangzott el a szervezet mai sajtótájékoztatóján.

A GaUE legfrissebb kalkulációja szerint a magyar lakosság teljes, örökölhető vagyontömege 186 ezermilliárd, azaz átlagosan fejenként 19 millió (háztartásonként 46,5 millió) forint, amely erősen koncentrálódik:

közel fele található a magyarok legmódosabb 10 százalékánál.

Ennek a legfelső jövedelmi decilisnek a bankképes eszközöknél már 60 százalékos, a céges részesedések esetében pedig 80 százalék feletti súlya van. Ami pedig a lakossági vagyont illeti, egészen a nyolcadik decilisig az ingatlanvagyon képezi – emelte ki Kállay András, a GaUE alapító-elnöke.

Wrinkled,Hands,Of,An,Elderly,Woman,Protects,The,House.,Taking
Fotó: Shutterstock

Kockázatok és mellékhatások

Összefogás hiányában nagy a megtakarítások vagy a céges vagyonok elvesztésének a kockázata

– hívja fel a figyelmet Varga Szabolcs, a Guttmann Bank magyarországi irodájának vezetője, a GaUE alapító-alelnöke. „Erre az óriási vagyontömegre a magyar gazdaságnak szüksége van, különben az alaphibák oda vezetnek hogy – mint régen – 50 évente mindent újra kell kezdeni a nulláról.” 

„Ha csak egy bankár vagy csak egy ügyvéd kínál megoldást az öröklés problémájára, az ritkán ad optimális eredményt, ezért az egyesület keretein belül mozgósítjuk a kapcsolódó szakmákat’’ – hangsúlyozza a multidiszciplináris megközelítés fontosságát Kállay András.

Kézikönyv a családi viszonyokról

Az elmúlt évtizedekben Magyarországon Kelet-Közép-Európában élenjáró jogi és pénzügyi struktúrák (mint a bizalmi vagyonkezelés, magán- és vagyonkezelő alapítványok) alakultak ki, mára lehetővé vált a felhalmozódott széles körű tapasztalatok megosztása, a jogi, adó-, szervezeti tanácsadó és cégfelvásárlással foglalkozó specialisták banki folyamatokba integrálásának sztenderdizálása. „Ennek fontos mérföldköve a GaUE gondozásában 2023 elején megjelenő Bankári kézikönyv, amelynek első kiadása és a hozzá kapcsolódó oktatás és vizsgáztatás a házastársi, illetve élettársi vagyon- és az öröklési jog releváns kérdéseire ad valós élethelyzetekből kiinduló, praktikus válaszokat” – mondja dr. Parragi Edina, az MPK Partners ügyvédi iroda alapító partnere, a GaUE alapító-alelnöke. Dr. Mádl Marc-Tell, az MPK Partners ügyvédi iroda alapító partnere, a GaUE felügyelőbizottságának elnöke elmondta, hogy az egyesület megalakításával az alapítók a magyar gazdasági kultúra fejlesztését is célként tűzték ki.

Okozhat nehézséget, ha kiskorú az örökös, ha a közös csak az egyik házastárs számláján van, de például a cégalapító kizárólagos cégjegyzése is

– sorolja Soós Péter főtitkár (Hold Alapkezelő). A kézikönyv bevezetését a szélesebb lakossági és vállalati kör helyzetén javító szolgáltatás, valamint a vezető oktatási intézményekkel és a szabályozói testületekkel, kamarákkal való aktív együttműködés követi. A GaUE komplex, a magatartás- és a menedzsmenttudományt, a pénzügyeket és a jogot is magában foglaló tudásanyagot tartalmazó képzést is tervez személyi és vállalati bankárok számára. Ez lehetővé teszi majd, hogy jobban megértsék és hatékonyabban tudják segíteni a teljes vagyonkörre kiterjedő örökítési folyamatot. 

Új szakma születik

A Grémium az Utódlásért Egyesület fő célja ezért az utódlásmenedzselés mint szakma fejlesztése a legjobb gyakorlatok megosztásával, az ezzel kapcsolatos oktatási-működési sztenderdek kialakításával, valamint a kapcsolódó jogi szabályozás optimalizálásával. Az egyesület alapítói olyan neves pénzügyi, jogi és tanácsadó vállalatok, mint az MKB Bank, a Raiffeisen Bank, a Bank Gutmann, a Hold Alapkezelő, a Concorde Értékpapír, a Szecskay, a Jalsovszky, az MPK Partners, a KLART ügyvédi iroda, az RSM adótanácsadó és az Apelso Trust bizalmi vagyonkezelő, amelyek jelentős tapasztalattal rendelkeznek a családi vállalkozások és az utódlás területén. A GaUE elnöke 2023 végére összesen 25 egyesületi taggal számol, elsősorban specialisták belépésével.