Fajlagosan feleannyiba kerül egy hagyományos dízelbuszt üzemeltetni, mint egy villamost – derül ki a VG által megismert statisztikából.

20210901, BudapestKözlekedés erős forgalom dugóképen: Vámház körútFotó: Knap Zoltán (BORS) 20210901, Budapest

Közlekedés erős forgalom dugó

képen: Vámház körút

Fotó: Knap Zoltán (BORS)
Fotó: Knap Zoltán

Országos hír lett belőle, hogy a debreceni tömegközlekedési cég, a DKV Zrt. bevezette az úgynevezett optimalizált menetrendjének második ütemét. Ez lényegében spórolást jelent: az intézkedést az elmúlt időszak inflációs hatásaival, valamint az üzemanyag- és energiaárak emelkedésével indokolták. Az üzemanyag beszerzési ára az elmúlt évben 86 százalékkal növekedett, 

az elektromos energia ára pedig 2023-ban 2,5-szer lesz magasabb, mint az idén.

Emiatt két lépcsőben alakítják át a menetrendet,

  • november 14-től, tehát a múlt hétfőtől ritkították a villamosok és a trolibuszok közlekedését, 
  • január 1-jétől minden trolibuszjárat helyett autóbuszok közlekednek majd, hétvégén pedig az 1-es és 2-es villamosvonal teljes szakaszán villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat.

Vagyis azt történik, hogy dízeljárművekkel váltják ki a károsanyag-kibocsátás szempontjából nullás trolikat és villamosokat. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy 

a rezsiválság nagyobb kutya, mint a környezetvédelem, a klímacélok pedig a háttérbe szorultak.

Félreértés ne essék: általános gyakorlatról van szó, ugyanez a logika érvényesül a fővárosban a BKV-nál vagy a német iparban, amely éppen most fedezi fel újra magának a szénerőműveket. 

A DKV azonban megmutatta a VG-nek, hogy pontosan milyen gazdasági számítások húzódnak meg a döntés mögött.

A lét a tét 

A cég először is emlékeztetett rá, hogy az energiaárak drasztikus növekedése miatt Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata jelentős változásokat volt kénytelen végrehajtani a saját és a fenntartásában lévő vállalatok működésében. 

A költségcsökkentő intézkedések során a legfontosabb elv az volt, hogy a szolgáltatások a szükséges és elégséges mértékben folytatódhassanak.

Ez teljesül a tömegközlekedésben is. A város közösségi közlekedési rendszerét fenntartó DKV szerint a megnövekedett költségei kompenzálásaként olyan változásokat vezet be, amelyek a lehető legkisebb mértékben befolyásolják a szolgáltatás színvonalát és kiszámíthatóságát, ugyanakkor tetemes költségmegtakarítást eredményeznek. „A menetrendi módosítások nem érintik a közlekedés csúcsidőszakait, és abszolút figyelembe veszik az utazási szokásokat” – emelték ki.

20210830 Budapest,   Közlekedés Fotó: Máté Krisztián (MK)  Ripost
Képünk illusztráció. Fotó: Máté Krisztián / Ripost

Mi a matek?

Csakhogy nem elég a menetrendhez hozzányúlni, mivel az elmúlt időszak inflációs hatásai, valamint az üzemanyag- és energiaárak emelkedése miatt további beavatkozás vált indokolttá. Tekintettel arra, hogy a villamosenergia ára 2023-ban többszöröse lesz a 2021-ben érvényben lévőnek,  

rövid távon a fajlagosan alacsonyabb költségű járművek használata indokolt

– magyarázták. Mindezt pedig kellőképpen alátámasztja a fajlagos költségekről készült kimutatás. A DKV-nál 2022 első felében egy kilométerre vetítve

  • a villamos üzemeltetése 1420 forintba,
  • a troli üzemeltetése 943 forintba,
  • a busz üzemeltetése pedig 744 forintba került.

Vagyis egy dízelbuszt fenntartani feleannyiba kerül, mint egy villamost, de még a trolibuszhoz képest is majd 30 százalékos a megtakarítás. Nem csoda, hogy a szolgáltatás biztosítása érdekében Debrecenben a dízeljárművek mellett tették le a voksot, és egyre többen hoznak hasonló döntéseket.