A magyarok több mint 80 százaléka igénybe vette már a magánegészségügyi rendszert, tízből hatan az elmúlt egy évben fordultak meg a magánellátásban, a 30 év alattiak között pedig ennél jóval többen választották ezt az utat, 96 százaléknyian. Ennek ellenére a betegek szerint fontosnak tartott tényezők alapján nem teljesített túl jól a szektor – derült ki az Ipsos felméréséből, amelyet egy betegbarát projekt megbízásából készítettek. 

Smiling,Young,Doctor,Wearing,White,Uniform,With,Stethoscope,Shaking,Female
Fotó: Shutterstock

A kutatásból kiderült, hogy a koronavírus-járvány felerősítette a magánegészségügyi szolgáltatások iránti keresletet. A megkérdezettek közel kétharmada, 63 százaléka az elmúlt egy évben és ezen belül 49 százalék az elmúlt hat hónapban fordult meg a magánegészségügyben. Azok között, akik az elmúlt egy évben jártak magánellátásban, már 83 százalékos a 30 év alattiak aránya. A legtöbben még mindig az ár alapján választanak. A gyorsabb ellátás szintén fontos. A legtöbben még az empátiát, az udvariasságot, a gyorsaságot és a rájuk szánt időt emelték ki. Ezek alapján pedig bőven van még tér a fejlődésre a szolgáltatóknál, ugyanis még a legmagasabb értéket mutató Emineo magánkórház sem érte el az 50 százalékos értékelést, a vizsgált 30 top egészségügyi szolgáltató eredménye pedig mindössze az elégséges szint közelében van 35,5 százalékos mutatóval.

Azok, akik vettek már részt magánellátásban, utoljára leginkább vérvizsgálatokért vagy fogászati kezelésért mentek, ezeknek az aránya 39 és 38 százalékos.

 A top 10 ellátástípus közül a harmadik helyre a nőgyógyászat került, a megkérdezettek negyede, 25 százaléka utoljára ezt a vizsgálatot vette igénybe magánúton. Utána következik az ultrahangvizsgálat 15 százalékkal, majd a bőrgyógyászat és a vizeletvizsgálat 14-14 százalékkal. 

Viszonylag kevesen választották a magánellátást a képalkotó vizsgálatokért, a röntgen és az MR aránya mindössze 8 és 6 százalékos volt.