BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Horvàth Péter, az UBM Nyrt. Vezérigazgatója_podcast

Elkerülhetetlen a takarmányárak további emelkedése

A terméskilátások viszont kedvezők.

Túl vagyunk az élelmiszerár-robbanás nagyobb részén, a mostani szintről csak kismértékű áremelkedés várható – mondta az UBM Nyrt. vezérigazgatója a VG Podcastnak. Horváth Péter szerint 

azonban a mezőgazdasági szektor minden szereplőjét kihívás elé állítja a megváltozó időjárás. 

Várható, hogy a hagyományosan mediterrán fajták átveszik az uralmat a Kárpát-medencében, míg a tradicionálisan Magyarországon termesztett növények csak tőlünk északabbra élnek majd meg.

© Cseh Gábor
Fotó: Cseh Gábor / Vas Népe

A növénytermesztők jobb helyzetben vannak idehaza, mint az állattenyésztők, nagyobb jövedelmezőséget is tudtak elérni. Ugyanakkor a küszöbön áll a madárinfluenza elleni vakcina kikísérletezése, ha a készítmény megkapja a szükséges engedélyeket, akkor fellélegezhetnek az állattenyésztők. A piacvezető takarmánygyártó árbevételének csaknem fele exportpiacokról származik, Európa legtöbb országában jelen vannak. Az egyik legkiélezettebb versenyhelyzettel a lengyel piacon találkozunk – tette hozzá a vezérigazgató.  

 

Keresse a VG Podcastet a kedvenc alkalmazásán!

Spotify: VG Podcast

Anchor: VG Podcast

Google Podcasts: VG Podcast

Radio Public: VG Podcast

Breaker: VG Podcast

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.