BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre nagyobb projekthitel-portfólión ülnek a bankok

Közel 18 százalékkal nőtt tavaly a projekthitelek állománya: változatlanul az ingatlanok fejlesztéséé és vásárlásáé a legnagyobb szelet, miközben nőtt kissé a devizafinanszírozás aránya is.

Több mint 3240 milliárd forintot tett ki tavaly decemberben a projekthitelek állománya a hazai hitelintézeti szektorban, ami jelentős, 17,8 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság (Képünk illusztráció)

A jegybank statisztikái szerint a portfólió gyarapodásában jelentős szerepet játszott a külföldi cégek aktivitása: a náluk lévő állomány kiugró mértékben, 43,2 százalékkal emelkedett egy év alatt, és meghaladta a 364 milliárd forintot. Az oroszlánrészt persze továbbra is a hazai szereplőknek nyújtott hitelek adják: utóbbiak mennyisége 15,2 százalékkal emelkedett éves alapon, és december végére megközelítette a 2876 milliárd forintot.

A projekthitelek állománya

A belföldi ügyfeleknél lévő állományon belül változatlanul az ingatlanügyeké a legnagyobb – együttesen közel 63 százalékos – szelet. Az ingatlanfejlesztésekre nyújtott projekthitel-portfólió a múlt év végén megközelítette a 854 milliárd forintot, ami 8,2 százalékos emelkedés 2021 decemberéhez képest. Ezen belül a lakóparkok, lakótömbök fejlesztésére nyújtott kölcsönöknél volt a leggyorsabb – közel 24 százalékos – az éves bővülés, de a szállodaépítéseknél kimutatott 18,8 százalékos növekedés sem tekinthető rossznak.

Figyelemre méltó azonban, hogy az ingatlanvásárlásra fordított, belföldi ügyfeleknek nyújtott hitelek állománya mindössze 2,8 százalékkal bővült tavaly, igaz, így is megközelítette a 950 milliárd forintot.

 Az igazán nagy ugrást az energiaszektor fejlesztéseinél sikerült elérni, itt egyetlen év alatt 38,7 százalékkal nőtt az állomány, és meghaladta a 410 milliárdot.

A projekthitel-állomány megoszlása

A projekthitelek nagy többségét változatlanul euróban veszik fel a vállalatok, a közös deviza részesedése tavaly 67,4 százalékra emelkedett a 2021. végi 65,5-ről. 

A forintban nyilvántartott állomány súlya viszont enyhén – 32,7-ről 31,4 százalékra – csökkent,

 az egyéb devizákban (például dollárban) fennálló kötelezettségek részesedése viszont egyre kisebb, az év végén már alig egy százalék felett járt.

A projekthitel-portfólió minősége kapcsán mostanában nincs okuk panaszra az üzletágban érdekelt hitelintézeteknek: a 90 napon túli késedelemben lévő állomány aránya tavaly tovább csökkent a teljes állományon belül, és az év végén már csak 0,5 százalékot tett ki.

Kapkodtak a kölcsönökért a cégek, reneszánszát éli a devizahitel

A kedvezőtlen külső körülmények dacára sem zárt rossz évet 2022-ben a vállalati hitelek piaca Magyarországon: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint december végére 12 064 milliárd forintra emelkedett a céges kölcsönök állománya, ami dinamikus, 16,3 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest. A jegybanki statisztikák szerint ugyanakkor az éven belüli hiteleknél az átlagosnál is gyorsabb ütemben hízott az állomány: a folyószámlahitelek portfóliója 23 százalékkal, 1600 milliárd forint közelébe ugrott egy év alatt, miközben az egyéb, éven belüli lejáratú (döntően forgóeszköz-finanszírozást szolgáló) kölcsönöké több mint egyharmadával, 1220,1 milliárd forintra nőtt.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.