BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga Mihály: a magyar bankrendszer stabil

A pénzügyminiszter Kolozsváron beszélt a magyar gazdaság és a bankrendszer állapotáról és jövőjéről. Varga Mihály kiemelte, hogy az idei év a recesszió elkerüléséről szól, jövőre viszont 4 százalék körül növekedhet a magyar GDP.

A magyar bankrendszer a romló nemzetközi környezetben is erős és működőképes, ezt a legutóbbi hitelminősítői értékelések is megerősítik – jelentette ki Varga Mihály Kolozsváron. A pénzügyminiszter erről azt követően beszélt, hogy a helyi gazdasági és üzleti élet szereplőivel egyeztetett.

Varga Mihály indulás menetrend szerinti járattal Erdélybe, ahol együtt emlékezünk március 15. hőseire.
Fotó: Varga Mihály / Facebook

A tárcavezető kiemelte: 

az elmúlt évtized teljesítmények köszönhetően a magyar gazdaság válságállóbbá vált, tavaly 4,6 százalékkal erősödött, idén elkerüli a recessziót, és jövőre ismét 4 százalék körüli ütemben növekedhet.

Magyarország továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában van mindhárom nagy hitelminősítőnél

– közölte Varga Mihály. Elmondta, hogy az idei évben már a Fitch, a Standard&Poor’s és a Moody’s is értékelte a magyar gazdaság helyzetét. Elemzéseikben megerősítették, hogy a magyar bankrendszer helyzetét a romló nemzetközi környezetben is kedvezőnek látják – tette hozzá a pénzügyminiszter. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a magyar hitelintézetek egészséges hitelezési és mérlegadatokkal rendelkeznek, tőkemegfelelési mutatójuk másfélszerese a 2008-asnak, a likviditási tartalék bőven meghaladja az előírt szintet. A pénzügyminiszter emlékeztetett: 

a stabilitást erősíti, hogy a kormány elkötelezett az egyensúlyi mutatók javítása mellett. 

Uniós pénzek: ha júniusig lesz megállapodás, Magyarországnak nem kell hitelt felvennie

„Magam a szereplők messzemenő jó szándékát és legjobb tudása szerinti véleményalkotását látom” – mondta a Világgazdaságnak Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a kormány és a jegybank vitájáról. A tanács vezetője továbbra is bizakodó, szerinte, ha ebben a fél évben létrejön a megállapodás a bizottság és a magyar kormány között, akkor nem kell az országnak hitelt felvennie.

„Tavaly a választási év, a háború és a szankciók ellenére is csökkentettük a költségvetés hiányát, az államadósság arányát a vártnál nagyobb ütemben, 76,8-ről 72,9 százalékra mérsékeltük” – részletezte a tárcavezető. Varga Mihály kiemelte: 

a kormány idén 3,9 százalékra, jövőre 2,5 százalékra csökkenti a költségvetés hiányát, az államadósság arányát pedig 70 százalék alá nyomja, így javuló egyensúlyi mutatók mellett folytatódhat a 4 százalék körüli gazdasági növekedés.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.