Miután tavaly októberben alapanyag- és csomagolóanyag-hiányra hivatkozva leállt a Pilóta keksz gyártása a Győri Keksz székesfehérvári üzemében, a tulajdonos Mondelez csoport közölte, hogy a rajongóknak tartós készlethiányra kell készülnie. Azonban ennek mára vége, ugyanis május 19-én megkezdődött a termékek kiszállítása a boltokba – közölte pénteken a vállalat.

Fotó: Mondelez

A tájékoztatásból kiderül, hogy április végén indult újra a népszerű édesség gyártása, és a tervek szerint július elejére országszerte elérhető lesz a legtöbb kiskereskedelmi üzletben a Pilóta keksz. 

Első körben a klasszikus változat tér vissza, amit később követ a a Pilóta Tripla kakaós.

„A Mondelez Hungária számára különösen fontos a magyar fogyasztók egyik legkedveltebb, ikonikus kekszmárkája, a Pilóta. Köszönetet mondunk minden hűséges fogyasztónknak a türelmükért és ragaszkodásukért. Ahogy ígértük: a Pilóta visszatért” – mondta Grzegorz Lis, a cég ügyvezető igazgatója.