BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elemzők az árstop kivezetéséről: nem fog fájni

A lapunknak nyilatkozó elemzők szerint jókor vezette ki a kormány az árstopokat, amely minimális hatással lehet az inflációra. De ettől is jobb hír, hogy már novemberben 10 százalék alatt lehet az infláció, sőt, decemberben akár 8 százalék alá is benézhet.

Lehet, hogy lesz valamilyen árfelhajtó hatása, de pont egy olyan időszakban vagyunk, amikor az élelmiszerek inkább csökkennek, mint emelkednek – mondta a Világgazdaságnak Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője az árstopok augusztusi kivezetéséről.

kisker
20230306 Kaposvár A vásárlókért „harcolnak” az üzletláncok. Szinte naponta jelentik be, hogy mely termékek árát mérséklik. Vannak olyan boltok, ahol csak néhány élelmiszer ára változott, a Lidl  bejelentette, újabb száz termék árát csökkentik.
Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

Mint ismert, Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón bejelentette, augusztus elsejével kivezetik árstopokat, miután a kormányzati prognózisok alapján jelentősen mérséklődhetnek az árak az előttünk álló hónapokban. Ezzel párhuzamosan viszont a kötelező akciózás előírt 10 százalékos mértékét 15 százalékra emelik.

Török Zoltán úgy látja, hogy jókor történik az intézkedés, ugyanis az árcsökkenések miatt minimális lehet az infláció gyakorolt hatása: 0,4 százalékponttal emelheti meg az árindexet, ami ezzel 17 százalékra süllyedhet augusztusban. Ha maradtak volna az árstopok, akkor 16,6 százalékos lehetett volna a pénzromlás mértéke.

Mivel szeptemberben kiesik a bázisból a rezsicsökkentés átalakításának inflációs hatása, ezzel az ősz első hónapjában érheti be az alapkamatot a drágulás mértéke, ami ekkor 12,6 százalékos lehet. Ráadásul Török Zoltán szerint annyira felgyorsul a dezinfláció az év végéhez közeledve, hogy a várakozásoknál előbb, már novemberben 10 százalék alá eshet, majd decemberben akár 8 százalék alá is benézhet. Mindez egyébként rímel arra, amit Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a legutóbbi kamatdöntés után mondott, aki szerint decemberben „érezhetően” egy számjegyű lesz az infláció.

Az erős forint árfolyam elkezdte kifejteni hatását az import termékeken keresztül

mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője lapunknak, aki hozzátette, az élelmiszereknél egyértelműen vannak olyan termékkörök, amelyek olcsóbbak lettek, így most az élelmiszerárak lényegében a tavaly év végi szinten tartózkodnak, miután az év eleji drágulások szerinte nagyjából „kimentek”. 

Arra a kérdésre, hogy az árszínvonal meddig eshet le, azt mondta, hogy ez attól is függ, hogy milyen lesz az idei termés a mezőgazdaságban, az energiaárak hogy alakulnak az élelmiszeriparban, vagy a bérhelyzet hogy változik, mindenesetre annak, hogy visszajussunk oda, ahol tavaly augusztus-szeptemberben voltak, annak sok esélyét nem látja. „Egy-egy terméknél még lehet további csökkenés túlkínálat kialakulása esetén, de trendszerű, széleskörű ármérséklődésre nem számítok” – húzta alá a szakember.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.