„Mindenkinek tisztán kell látnia, hogy az elmúlt negyven évben nagyon komoly forráskivonás történt a Magyar Államvasutaknál (MÁV), ennek a forráskivonásnak a következménye, hogy hiányosságok vannak” – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Rádió7-ben, miután a múlt héten tíz vasútvonalat zárt be a vasúttársaság.

20230628 Békéscsaba

Átadták az új vásárcsarnokot, új közösségi tér is született Békéscsabán.

Fotó: Bencsik Ádám BÁ Békés Megyei Hírlap

Képen: Lázár János építési és közlekedési miniszter
Fotó: Bencsik Ádám / Békés Megyei Hírlap

A tárcavezető szerint a MÁV-nál az a helyzet, hogy hiánygazdálkodás van, ami balesetveszélyt eredményez. Ez utóbbi kockázata szerinte nőtt az elmúlt egy- másfél évben. 

A kormány nevében elnézést kérek azoktól, akik személyi sérüléssel járó balesetet szenvedtek, de azoktól is, akik késést szenvednek.

Hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy az utasok biztonságban legyenek, neki a biztonság fontosabb, mint hogy az utasok késnek-e, vagy sem, ennek felelősségét viseli miniszterként és politikusként. Ha mérlegelnie kell, hogy egy vonat működik-e, vagy sem, dönthet úgy, hogy inkább leállítja, ha nem tudják garantálni 100 százalékban a biztonságot.

Voltak személyes dilemmái a vasútvonalak bezárásakor

A vasútvonal-bezárásokról azt mondta, hogy személyes dilemmái is voltak, mert vidéki szárnyvonalakról van szó, de a kérdés itt is a biztonság elsődlegesen. 

Lázár szerint Magyarország, a MÁV és Volán sincs abban a pénzügyi helyzetben, hogy egy cég párhuzamosan két szolgáltatást nyújtson egyszerre. 

Szerinte az országgyűlési képviselők joggal háborodnak fel, de nekik is meg kell érteniük, hogy a biztonság az elsődleges, a 2010 előtti időszakhoz képest annyiban más a helyzet, hogy senkit nem hagynak ott. A költségekről azt mondta, hogy korábban ezek a szárnyvonalak 1 milliárd 200 millióba forintba kerültek, a buszos szolgáltatást most 500 millióba kerül, de nem ez volt a döntő.

Együtt kellene működnie Vitézynek

A miniszter egy tízéves vasútfejlesztési programban gondolkozik, ezért lobbizik a kormánynál.

Ha valaki vonatpárti, inkább együtt kellene működnie, ahelyett, hogy felnagyítaná a problémákat

– vélhetően Vitézy Dávidnak üzent a tárcavezető, miután a korábbi közlekedési államtitkár több ízben kritizálta a szárnyvonalbezárásokat. 

Vitézy Dávid: a mellékvonalak bezárásával több térség is elesett a reménytől

Vitézy Dávid szerint a tíz bezárt vonal közül többet érdemes lett volna fejleszteni. Úgy fogalmazott, hogy ezek a vonalak életben tartották a térségek vasúti közlekedését, és azt jelezték, hogy „itt vagyunk, létezünk, és lesz még ez jobb”.

Lázár azt mondta, azért harcol, hogy felújítsák a vasúti pályákat, és új járműveket szerezzenek be, ez azonban rengeteg pénzbe kerül. A terveket

a kormány elé viszik augusztus 20. után, összesen 6000 milliárd forintról van szó, 

ehhez azonban külső forrásokat kell szerezni, mert elegendő költségvetési forrás nem áll rendelkezésre, ezért alakították át a MÁV menedzsmentjét.

A déli körvasútnak meg kell épülnie

A miniszter beszélt a déli körvasútról is, hangsúlyozta, hogy mindenképpen meg kell épülnie, akkor is, ha politikai okokból akadályozza az ellenzék, amivel az uniós forrásvesztést is kockáztatják a 400-450 milliárdos beruházásnál. Jelezte, van kompromisszumkészség, „de senki nem várhatja, hogy az ország céljait lokális érdekek miatt feladja”. 

A KRESZ módosítása ősszel lesz terítéken

Lázár szerint az elmúlt tíz évben rengeteg autópálya épült, ezért is indokolt a KRESZ felülvizsgálata, amelyet ősszel bocsátanak társadalmi egyeztetésre. Jelezte, nekik a gyalogosok és a védtelen közlekedők a legfontosabbak.

Az az utca, ahova felfestik a kerékpársávot Budapesten, nem erre lett kitalálva

– mondta, hozzátéve, hogy ebbe nem szólhat bele, de a KRESZ-be igen, szerinte megérett a felülvizsgálat ideje. 

A zéró toleranciáról azt mondta, hogy senki nem akarja, hogy ittasan lehessen vezetni Magyarországon, de a tűréshatárokról lehet beszélni, az a kérdés szerinte, hogy az ittasság milyen fokú alkoholnál áll be.