BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újraiparosodik Magyarország: alig maradt a kedvezményes hitelekből, de még van

A Baross Gábor program hitelkeretének 75 százalékára már született szerződés.

A Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram leszerződött hitelállománya már elérte az ezermilliárd forintos keretösszeg 75 százalékát, vagyis 750 milliárd forintot – derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) hétfői közleményéből.

A programot február elsején indította a kormány a munkahelyek, valamint a beruházás- és exportalapú gazdaság védelme érdekében, a keretein belül beruházási, forgóeszköz- és zöldhitel igényelhető. Ezek kamata a futamidő végéig fix, forinthitelek esetében 6 százalék, euróalapú hiteleknél 3,5 százalék.

Corporate,Business,Team,And,Manager,In,A,Meeting
Fotó: Shutterstock

Nem meglepő tehát, hogy a lehetőség rögtön rendkívüli érdeklődést váltott ki, ezért is emelte később az eredeti 700 milliárd forintos hitelkeretet 1000 milliárd forintig a kormány. A hitelprogramhoz mindeddig 2221 hitelkérelem érkezett be, közvetlenül az Exim Magyarországon és partnerein keresztül. 

A leszerződött állomány már kevesebb mint 3 hónap alatt az 500 milliárd forintot is meghaladta, mára pedig már 750 milliárd forint fölött van a szerződéses állomány.

Ez azt is jelenti, hogy a jóváhagyott kérelmek 86,3 százalékában született már szerződés. A forgóeszközhiteleknél ez átlagosan 30 hónap futamidővel, a beruházási – ideértve az ingatlanhiteleket is – hitelekél pedig átlagosan 84,3 hónapos futamidővel társul. A szerződött ügyletek 70 százalékát, 523 milliárd forintot, már folyósították is a bankok.

A GFM közleményéből az is kiderül, hogy az ügyfelek 68 százaléka a kkv-szektorból érkezett, ők az eddigi szerződések szerint a források 43 százalékát használják fel, míg ágazati szinten a finanszírozás 39 százaléka a feldolgozóiparhoz, 30 százaléka a kereskedelemhez és a gépjárműjavításhoz, 7 százaléka pedig a mezőgazdasághoz került. Hasonló a részesedése a szállítás-raktározásnak és az építőiparnak is.

Területileg a hitelállomány 39 százaléka irányul a Budapestet is magában foglaló közép-magyarországi régióba, amit 15 százalékkal követ az észak- és 12 százalékkal a közép-dunántúli régió. A dél-alföldi térségből került ki a szerződött összeg 11 százaléka, Nyugat-Dunántúl 10 százalékot hasított ki a szerződésállományból, míg Dél-Dunántúl és Észak-Magyarország egyaránt a szerződött összeg 7-7 százalékát veheti fel.

A program jelentőségét jól mutatja, hogy a hazai bankrendszer új szerződéseinek 47,6 százalékát adta a hitelprogram márciustól júniusig , ráadásul a forinthiteleknél ez az arány ennél is nagyobb, 56,6 százalék. Ezzel a hitelprogram az egészséges hitelpiac megőrzéséhez, a munkahelyek és családok megvédéséhez is hozzájárul, míg a beruházások segítik, hogy jövőre a magyar GDP visszatérjen a dinamikus, akár 4 százalékot is elérő bővülés pályájára. A közleményben szereplő adatokból az is kiderül, hogy a szerződött állomány 11 százaléka beruházási, 78 százaléka forgóeszköz-, közel 6 százaléka ingatlanhitel, míg a maradék mintegy 5 százalék lízing.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.