A pénzforgalmi infrastruktúrában nem hozott gyökeres változást a második negyedév, a bankkártyás fizetési forgalom viszont továbbra is gyors ütemben fejlődik Magyarországon – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett adataiból.

An,Elegant,Man,Is,Shopping,With,Credit,Card,In,Boutique.
An elegant man is shopping with credit card in boutique.
Fotó: Shutterstock

A jegybank statisztikái szerint a magyarországi pénzfogalmi szolgáltatók által vezetett fizetési számlák száma kismértékben, 37 ezerrel nőtt 2023 második negyedévében, és minimálisan nőtt a forgalomban lévő bankkártyák száma is. Ami az elfogadói infrastruktúrát illeti, a fizikai elfogadóhelyek száma 1,8 százalékkal, míg az internetes elfogadóhelyek száma 5,2 százalékkal emelkedett. Az ATM-ek száma 1,2 százalékkal nőtt.

A fizetési forgalomban viszont jóval nagyobb mozgásokat mutatnak az MNB adatai: az itthon forgalomban lévő bankkártyákkal összesen 448 millió vásárlási tranzakció történt a negyedév során, ami éves alapon 13,1 százalékos növekedés, értékük eközben az inflációt meghaladó mértékben, 24,4 százalékkal nőtt. Ugyanez a növekedés megfigyelhető a hazai pénzforgalmi szolgáltatók által üzemeltetett elfogadói hálózatban, ahol a vásárlási tranzakciók száma 12,6 százalékkal, értéke pedig 24,8 százalékkal nőtt. Kisebb mértékben, de az átutalások használata is növekedett, darabszámban 2,8 százalékkal, míg értékben 39,1 százalékkal.

Szintén az elektronikus pénzforgalom térnyerését jelzi a készpénzfelvételek és befizetések alakulása. Az összes (fizetési kártyás és pénztári) készpénzfelvételek száma 0,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, míg értéke csak az alatti mértékben, 10,5 százalékkal bővült.

 Ezzel egy időben a készpénzbefizetések száma 10,2 százalékkal emelkedett, míg értéke 8,8 százalékkal nőtt.

A nagymértékű eltérés valószínűleg az egyre több ATM-en elérhető, egyszerű készpénzbefizetési lehetőségnek köszönhető, amely ösztönözheti a kisebb értékű befizetéseket.

Szintén jól látszik – mutat rá az MNB – a digitális bankolás egyre nagyobb népszerűsége. Éves alapon a mobiltelefonon benyújtott átutalások száma 27 százalékkal nőtt, a negyedévben már több mint 25 millió ilyen átutalás történt. Ezzel egy időben a mobiltárcába regisztrált kártyák száma 116 ezerrel nőtt, így már a kártyák 20 százaléka volt regisztrálva valamilyen mobiltárca alkalmazásba. A mobiltárcás tranzakciók pedig dinamikusan nőnek, az előző év azonos időszakához képest számuk 53,3 százalékkal nőtt és elérte a 96 milliót, 

értékük pedig 70,4 százalékos növekedéssel elérte a 666 milliárd forintot.

Bár a kártyás visszaélések száma és értéke is növekedett a második negyedévben, a sikeres visszaélések aránya a teljes forgalomhoz képest továbbra is elenyésző. A fizetési kártyás visszaélések között továbbra is az adathalászathoz, adatlopáshoz kapcsolódó visszaélések teszi ki a legnagyobb részt. Ezek mellett még a pszichológiai manipuláció jelenik meg nagyobb összegekkel.