A Mol vezetőivel tárgyalt Nagy Márton a családok és a gazdaság védelme érdekében – erről a Gazdaságfejlesztési Minisztérium tájékoztatott kedden. Az egyeztetésen ott volt Ratatics Péter, a Magyar Ásványolaj Szövetség elnöke, a Mol Fogyasztási Szolgáltatások ügyvezető igazgatója.

Tabor,,Czech,Republic,-,February,6,2018:,Mol,Group,International
A kormány világossá tette a Molnak: minden lehetséges eszközzel tompítani kívánja az üzemanyagárak növelését. Fotó: Shutterstock

A tárca közleménye szerint a felek közösen áttekintették a hazai és globális gazdasági folyamatokat, különös tekintettel az energia- és üzemanyagellátás területére. 

Megvizsgálták az elmúlt időszak üzemanyagár-emelkedésének okait és az árak várható alakulását,

továbbá elemezték és konkretizálták az elmúlt időszakban felmerült problémákat, kockázati tényezőket. 

A kormány megkérdezte a Molt, miért drágul az üzemanyag

Ennek eredményeként megállapították, hogy az üzemanyag-ellátás Magyarországon stabil és biztonságos, az üzemanyagárak emelkedése azonban nemzetközi és országspecifikus tényezőkre vezethető vissza. Az árak alakulását erősen befolyásolta, hogy 

  • Oroszország és Szaúd-Arábia is csökkentette termelését, így magasabb világpiaci ár alakult ki az üzemanyagok piacán, 
  • míg az országspecifikus tényezők közül külön kiemelték az orosz olaj Brenthez viszonyított árelőnyének csökkenését, 
  • továbbá a tranzitdíjak jelentős megemelését. 

Jelenleg ugyanis a Mol a piaci átlag három-, illetve ötszörösét kénytelen kifizetni a szállításért az ukrán és a horvát vezetékhálózat tranzitdíjának növelése miatt. 

A kormány jelentést kér a Moltól

Nagy Márton kiemelte, hogy a kormány célja változatlan: év végére egy számjegyűre fogja leszorítani az inflációt a családok és a gazdaság védelme érdekében. Leszögezte, hogy ez a cél egy pillanatig sem került veszélybe, azonban az üzemanyagok árváltozása hatással van az alakulására. Ez tetten érhető volt az augusztusi inflációs adatokban is: a növekvő üzemanyagárak miatt a kormányzati várakozáshoz képest 0,4 százalékponttal ért el magasabb szintet az infláció.

A kormányzatot képviselő gazdaságfejlesztési miniszter az ágazat résztvevőinek világossá tette: 

Minden lehetséges eszközzel tompítani kívánja az üzemanyagárak növelését.

Teszi mindezt annak érdekében, hogy a lakosságot érintő terhek csökkenjenek. Ugyanakkor a kormány úgy kívánja folytatni az infláció elleni további küzdelmet, hogy az ország ellátásbiztonsága se sérüljön. Ennek érdekében a miniszter havi rendszerességgel kér jelentést az ágazat szereplőitől az árak nemzetközi és hazai alakulásáról, valamint a minél hamarabbi moderálásukra tett ágazati lépésekről.

Érik a balhé, a Mol megüzente az ukránoknak és a horvátoknak: „Visszaéltek a kiszolgáltatottságunkkal”

A Mol láthatóan megelégelte, hogy az ukrán és a horvát cégek az egekbe emelték a területükön keresztülhaladó csővezetékek használati díját. Ez ugyanis az egész régióban kihívást jelent az üzemanyagpiaci szereplők számára. Az olajtársaság most a Világgazdaságnak egyértelművé tette, mit gondol a történtekről.