Először szólalt meg a kormány azok után, hogy kedd reggel rendkívüli fordulat állt be az uniós források folyósításában. 

Navracsics
Navracsics Tibor értékelte a hírt, amely szerint 13 milliárd euró befagyasztását oldhatják fel. Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A világ talán legbefolyásosabb üzleti lapja, a Financial Times ugyanis arról számot be, hogy az Európai Bizottság még az idén novemberben 13 milliárd euró, Magyarországnak járó forrás befagyasztását feloldja. Talán nem kell különösebben hangsúlyozni, hogy ez milyen eredményt jelenteni a magyar gazdaság és költségvetés számára, nem beszélve a forint árfolyamról.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter kedden 11.30-tól sajtótájékoztatót tartott és ismertette a részleteket, illetve a kormányzati várakozást az folyósításáról. Az eseményről a Világgazdaság élőben tudósított, ez alább olvasható időrendi sorrendben. 

Megérkezett Navracsics Tibor, kezdődik a tájékoztató

Abban bízom, hogy az év végéig tényleg megegyezhetünk, erre látom a lehetőséget – kezdte a sajtótájékoztatóját Navracsics Tibor. Kijelentő módban beszélt arról is, hogy decemberig megtörténik a megállapodás és érkezni fognak az uniós pénzek. Felhívta rá a figyelmet, hogy uniós előlegeket eddig is utaltak. 

A kormány is a sajtóból értesült

Immár hagyományosan a sajtóból értesülünk – szúrt oda az uniós bürokráciának. Felhívta rá a figyelmet, eddig hivatalos értesítést még nem kaptak az Európai Bizottság részéről a fejleményekről, csak kérdéseket. A területfejlesztési miniszter azt is jelezte, ahogy eddig, úgy ez követően is teljes részletességgel meg fogják válaszolni. Viszont várnák a Bizottság megerősítését, hogy mi az álláspontjuk.

Mi köze az uniós költségvetés módosításának a magyar uniós forrásokhoz?

Navracsics Tibor ebben a kérdésben hűti a kedélyeket. Azt mondta, szerinte nincs összekapcsolása ezeknek a témáknak, bár azt megemlítette, hogy ezek a tárgyalások párhuzamosan folyhatnak. De nem hiszi, hogy logikailag össze lenne kötve a két ügy. A kormányban sem tárgyaltak erről.

Magyarország készen áll

A miniszter felhívta a figyelmet, hogy a magyar parlament még májusban fogadta el az igazságügyi törvénycsomagot, ami az Európai Bizottság szerint is kezelte az igazságügyi problémákat és azt is megállapította, hogy komoly lépések történtek a közbeszerzések kifehérítésére. „Tehát mi legalább június óta készen állunk a megegyezésre, részünkről alá tudunk írni” – húzta alá. Azt is felidézte, hogy 2022 végéig minden alku megszületett ahhoz, hogy Magyarország ne veszítsen forrásokat.

Mennyi pénz kaphat zöld lámpát?

A TOP mintegy 2 ezer milliárd forint, ennek 55 százalékára vonatkozok a felfüggesztés. A KEHOP és az IKOP is 1500 milliárd forint, szintén az 55 százaléka zárult. Ha igaz a Financial Times cikke, akkor a fennmaradó 45 százalék lenne lehívható ebben a három operatív programban. A többi teljes egészében megnyílna. 

Pedagógusbérek

Még nem tartunk ott, előbb egyezzünk meg, ejtsük el a medvét – reagált arra kérdésre, hogy megtörténhet-e a pedagógusok markáns béremelése. Az ugyanakkor megerősítette, hogy amennyiben megnyílnak a források, a kormányzati szándék egyértelműen az, hogy megemeljék a pedagógusbéreket. Ezt be is ütemezték az uniós operatív programok közé.

Navracsics Tibor szerint mindenki elégedett

A miniszter arról is beszélt, hogy a magyar fél minden feltételt teljesített, amit az Európai Bizottság feltételül szabott. A magyar kormány pedig a tárgyalásokon olyan kompromisszumokat tudott elérni, amelyekkel elégedett lehet az Európai Bizottság is.

Nem maradt hátra érdemi kérdés

Navracsics Tibort láthatóan továbbra is zavarja, hogy a nemzetközi sajtóhoz kiszivárognak a tárgyalások részletei. Arról beszélt, hogy ő nem fog nem nyilvános részleteket megosztani, mert tartja magát a Johannes Hahn biztossal kötött egyezséghez. Azt azonban jelezte, hogy minden téren, így az RRF és az MFF pénzeknél is a megállapodás küszöbén vannak és semmiféle érdemi kérdés, érdemi nézeteltérés nem maradt hátra.

Nem akar rákérdezni a Financial Times cikkére

Navracsics Tibor azt mondta, hogy nem gondolja, hogy neki tanácsot kellene kérni a Bizottságtól arról, hogy ami a Financial Times cikkében megjelent, az helytálló-e. Szerinte nem is kell neki arra biztatnia a biztosokat, hogy miután a lap megírta a 13 milliárd euró zárolásának a feloldását, annak tegyenek is eleget. „Egyenrangú felek vagyunk a tárgyalásokban” – fogalmazott.

Zajlanak az uniós pályázatok

A miniszter azt is szóba hozta, hogy a kohéziós pénzeknél a TOP operatív program keretének mintegy felére már kiírtak pályázatot 2022-2023-ban, ugyanez a GINOP-nál egyharmad. Ezeket azonban egyelőre a költségvetés terhére finanszírozzák.

Sietni kell

Az RRF-projektek tekintetében szűkös az idő és sietni kell. „Hiszen 2026 nyár végéig nemcsak be kell fejezni a projekteket, hanem működniük is kell, ami az eljárási időket ismerve szűkös időablakot engedélyez”.

Hogyan állnak a helyreállítási pénzek?

Az RRF kapcsán a támogatási részt jóváhagyta a Bizottság, ez 2300 milliárd forint. A hitelrésznél augusztus végéig nyújtották be a kérelmet, ez 1500 milliárd forintról szól. Navracsics Tibor abban bízik, hogy novemberre itt is megállapodás jöhet és ennek köszönhetően technikailag megindulhat az utalás. jelezte, hogy összesen nyolc uniós tagország egy eurócentet sem kapott eddig ebből a keretből.

Pályázatokat írnak ki

Arról is beszélt, hogy az RRF támogatási részére vonatkozóan meg fognak jelenni a pályázati kiírások, ezeknek a finanszírozását a kormányzat megelőlegezi.

Véget ért a tájékoztató

Navracsics Tibor nem kapott több kérdést, a miniszter elköszönt. A Világgazdaság is lezárja tudósítását. Összességében az állapítható meg, hogy az üzleti lap értesülése ugyan alaposan megkavarta az állóvizet, de egyelőre nem látszik biztosan, hogy valóban érdemi áttörés állt-e be az unióval folytatott tárgyalásokban. Egy biztos: tapintható az optimizmus a megegyezésről.