BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentősen visszaestek a klímatechnológiai beruházások

Annak ellenére, hogy az iparág ma is vonzó, és érkeznek a szektorba az új befektetők, a kockázati és magántőkéből származó klímatechnológiai beruházások 2023-ban 40 százalékkal csökkentek. Az ok: a gazdasági bizonytalanság és a geopolitikai konfliktusok mérsékelték a befektetők bizalmát.

A beruházások csökkenése a piaci körülményeket tükrözi, nem a klímatechnológiától való szándékos eltávolodást, miután a kockázati tőke és a magántőke egyes ágazatokban átlag 50 százalékos esést produkált idén. „Annál is inkább, miután az abszolút csökkenés ellenére a klímatechnológiai beruházások részaránya tovább emelkedett az induló beruházások között: a 2018. évi 7 százalékkal szemben 2023-ban 11 százalékkal” – áll a PwC State of Climate Tech idei klímatechnológiai jelentésében. 

Green,Hydrogen,Factory,Concept.,Hydrogen,Production,From,Renewable,Energy,Sources
Az abszolút csökkenés ellenére a klímatechnológiai beruházások részaránya tovább emelkedett az induló beruházások között.
Fotó: Shutterstock

A befektetők jellemzően a nagyobb kibocsátáscsökkentési potenciállal rendelkező technológiákba fektetnek, és elsősorban a zöldhidrogén, valamint a szén-dioxid-leválasztás, -felhasználás és -tárolás felé mozdulnak.

Széles körű kutatás készült

A felmérés több mint 8000 klímatechnológiai induló vállalkozást és több mint 32 ezer ügyletet elemzett, amelyek összértéke meghaladja a 490 milliárd dollárt. A PwC Climate Tech Investment Indexének alapjául szolgáló adathalmazt idén jelentősen bővítette a vállalat: a tavalyi évhez képest közel kétszer annyi induló vállalkozást és szélesebb körű ügylettípusokat vizsgált.

Számos jel utal arra, hogy a klímatechnológiai befektetések egyre inkább általánossá válnak. A tapasztalt befektetők – akik öt vagy több klímatechnológiai ügyletbe fektettek be – kisebb részét adják a klímatechnológiában érdekelt összes befektetőnek, miközben az új befektetők aránya növekszik.

Aerial,View,Of,Solar,Panels,On,A,Sunny,Day.,Power
Bár a klímatechnológiai beruházások abszolút szintje a piaccal együtt csökkent, az ágazat relatíve jól teljesített.
Fotó: Shutterstock

„A klímatechnológia fejlesztése és felfuttatása elengedhetetlen része az éghajlati kihívásoknak való megfelelésnek. Bár a klímatechnológiai beruházások abszolút szintje a piaccal együtt csökkent, az ágazat relatíve jól teljesített, és biztató, hogy a befektetések egyensúlya olyan technológiák felé mozdul el, amelyek a leginkább csökkenthetik a kibocsátást, mint például az élelmiszerhulladék-gazdálkodás vagy a zöldhidrogén”– hangsúlyozta Szalay Rita, a PwC jogi és adótanácsadási területének vezető ESG-szakértője a jelentéshez kapcsolódóan.

Változatlanul nagyon lassú a szén-dioxid mérséklődése

A szén-dioxid-mentesítés globális üteme mindezek ellenére továbbra is túlságosan lassú: a PwC Net Zero Economy Index legújabb kutatása szerint a világnak a jelenlegi ütemhez képest hétszer gyorsabban kellene a szén-dioxidot csökkentenie ahhoz, hogy a felmelegedést az iparosodás előtti átlaghoz képest 1,5 Celsius-fokra korlátozza. 

Hand,Holding,Magnifying,Glass,With,Co2,Reduction,Icon,Inside.a,Clean
A szén-dioxid-leválasztás, -felhasználás és -tárolás 2022 óta 39 százalékkal nőtt, bár még mindig kevesebb, mint 2 százalékát teszi ki a teljes klímatechnológiai finanszírozásnak.
Fotó: Shutterstock

A technológia döntő szerepet játszik a szén-dioxid-mentesítés hatékonyabbá tételében, de már nem elsősorban az újításon, hanem a mennyiségen van a hangsúly. A Nemzetközi Energiaügynökség nettó nulla forgatókönyve szerint ugyanis a 2050-ig bekövetkező kibocsátáscsökkentés alig több mint egyharmada függ olyan technológiáktól, amelyek jelenleg még csak fejlesztés alatt állnak.

A beruházások között még mindig az alacsonyabb potenciállal rendelkező technológiák vannak túlsúlyban, de biztató elmozdulás látható a nagyobb kibocsátáscsökkentési potenciállal bíró technológiákba történő beruházások arányának növekedése felé. 

A napenergia részesedése a beruházásokból arányosan 24 százalékkal, míg a zöldhidrogén 64 százalékkal emelkedett. A szén-dioxid-leválasztás, -felhasználás és -tárolás 2022 óta 39 százalékkal nőtt, bár még mindig kevesebb, mint 2 százalékát teszi ki a teljes klímatechnológiai finanszírozásnak. Az alacsonyabb kibocsátáscsökkentési potenciállal rendelkező technológiákra fordított tőke aránya csökkent, a könnyű akkumulátoros elektromos járművek beruházási aránya 2022 óta 50 százalékkal, a mikromobilitásé pedig 38 százalékkal. 

Sajátos megoszlás az egyes ágazatok között

Ami a klímatechnológiai beruházások ágazati megoszlását illeti, jelentős változás történt az ipari szektorban, amely a kibocsátások nagyobb hányadát teszi ki (34 százalék), mint a gazdaság bármely más ágazata: mezőgazdaság és élelmiszeripar (22 százalék), épített környezet (17 százalék), mobilitás (15 százalék), energia (12 százalék). A befektetők 2013 és 2022 harmadik negyedéve között a klímatechnológiai kockázatitőke-finanszírozás kevesebb mint 8 százalékát csatornázták az ipari ágazatokba, viszont ez az arány csaknem megduplázódott (14 százalék) 2022 negyedik negyedéve és 2023 harmadik negyedéve között.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.