Túllépte a 860 milliárd forintos szerződött összeget a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram. November 8-ig az 1000 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett program 86 százalékára kötöttek szerződést a magyar vállalkozások, melyből az EXIM Magyarország 654 milliárd forintot folyósított. A program célja a vállalkozások kedvezményes finanszírozási eszközökkel történő támogatásán keresztül a hazai gazdaság élénkítése és a növekedés újraindítása. 

Two,Young,Managers,Or,Shop,Owners,Having,Some,Discussion,While
Fotó: Shutterstock

A program szükségességét mutatja, hogy rövid időn belül hatalmas érdeklődést váltott ki, így az eredeti keretösszeget 1000 milliárd forintra emelte a kormány. A hitelprogram keretein belül beruházási, forgóeszköz- és zöldhitel igényelhető.

A hitelkonstrukciók a futamidő végéig rendkívül kedvező, fix kamat mellett érhetők el, amely forinthitel esetén jellemzően legfeljebb 6, euróhitel esetében pedig legfeljebb 3,5 százalékot jelent.

Indulását követően 2 hónap leforgása alatt a szerződött hitelállomány már elérte az 500 milliárd forintot, majd november elejére túllépte a 860 milliárdot. Ez azt jelenti, hogy a teljes hitelkeret 86 százalékára kötöttek szerződést, és az év végéig várhatóan 100 százalékra emelkedik majd. 

A program keretében november 8-ig több mint 3000 darab hitelkérelem érkezett be az EXIM Magyarországhoz, illetve a vele szerződésben álló kereskedelmi bankokhoz, együttesen 1480 milliárd forint értékben.

A legnagyobb érdeklődés a forgóeszközhitel iránt mutatkozott, 691 milliárd forint összegben nyújtottak be erre a termékre forrásigénylést a vállalatok. 

Az eddig leszerződött 860 milliárd forint mintegy 76 százalékát már folyósították 654 milliárd forint összegben.

A beérkezett hitelkérelmek 99 százalékát az EXIM refinanszírozó partnerein keresztül regisztrálták.

Az ügyfelek 67 százaléka a kkv-szektorból került ki, a szerződött hitelállomány alapján a források 49 százalékát használhatják fel a hazai kis- és középvállalkozások. 

A három legnagyobb hitelösszegű forrást elnyerő iparág november elejéig 

  • a feldolgozóipar, 
  • a és 
  • az építőipar volt. 

Eközben a zöld beruházási hitelek 51 százaléka a következő négy ágazatba áramlik: villamosenergia-termelés; keményítő, keményítőtermék gyártása; könnyűfém csomagolóeszköz gyártása; villamos motor, áramfejlesztő gyártása.

„Azt a célt tűztük ki magunk elé a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram elindításával, hogy a magyar vállalatoknak hatékony segítséget nyújtsunk annak érdekében, hogy meg tudják őrizni versenyképességüket akkor is, amikor a lassul” – közölte Kisgergely Kornél, az EXIM Magyarország vezérigazgatója.

A hazai bankrendszer által márciustól szeptemberig nyújtott új hitelszerződések közül 32,8 százalék, azaz lényegében minden harmadik ügylet a Baross Gábor Hitelprogramhoz volt köthető. A forintban denominált új hitelszerződések esetében ez az arány még ennél is magasabb, közel 40 százalék volt. A Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram célja, hogy a gazdasági hatásoknak leginkább kitett, az miatt nehéz helyzetbe került hazai vállalkozásoknak államilag támogatott, alacsony kamatozású forrást nyújtson, valamint hogy a jegybanki szigorítások miatt visszaesett banki hitelezés mértékét növelje.