BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új autóúttal gazdagodik a héten Magyarország – hónapokkal a határidő előtt adhatják át a forgalomnak

Akár már ezen a héten elérheti az M7-es autópályát a 67-es út új, négysávos szakasza.

Az utolsó fázisába ért a 67-es főút fejlesztése, és amint elkészül a látrányi elkerülő, az autósok Kaposvártól egészen a Balatonig gyorsforgalmi úton haladhatnak – írja a Kaposvármost. A lap szerint már ezen a hétvégén átadhatják a forgalomnak az érintett szakaszt.

Fotó: Varga György

Mint írják, a szakemberek már a munkálatok utolsó simításait végzik, de még dolgoznak a Balatonszemes és Somogybabod közötti szakaszon. A Balaton felé vezető oldalt épp ezért lezárták, a Kaposvár felől érkezők a Somogytúr–Látrány–Balatonlelle útvonalon kerülhetnek.

Az R67-es útként indult gyorsforgalmi első nagyobb, 33,2 kilométeres szakaszának építése 2017-ben indult és 2019 őszére készült el a Strabag Építő Kft., a Strabag AG és a Soltút Kft. beruházásban, összesen 65 milliárd forintból. A fejlesztés részét képezte még a kaposfüredi és a látrányi elkerülő. Az előbbit, amely 3 kilométeres, és 8 milliárd forintból készült el, már tavaly decemberben használatba vehették az autósok.

A 10,2 kilométeres látrányi elkerülőt eredetileg csak 2024 februárjában tervezték a forgalomnak átadni, tehát hónapokkal a határidő lejárta előtt készre jelentheti a munkát a kivitelező Strabag. Ennél lényegesebb azonban, ezzel teljessé válhat Kaposvár M7-esbe történő bekötése.

A 67-es út zenélő útként híresült el, miután a Mernye és Mernyeszentmiklós közötti szakasz külső sávjában, mintegy 500 méteren egy bizonyos sebesség mellett, ráhajtva hallható a Republic együttes 67-es út című dallama.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.