BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az unión belül az egyik legnagyobb mértékben nőttek a keresetek Magyarországon

A minimálbérekkel párhuzamosan a magasabb kategóriákba tartozó bérek is folyamatosan növekedtek, és a 2010 előtti időszakhoz képest egymillióval dolgoznak többen.

Idén példa nélküli módon már december elsejétől emelkedtek a kötelező legkisebb bérek Magyarországon, a bérmegállapodás miatt. A minimálbér és a szakmunkás-minimálbér (garantált bérminimum) emelése  közel egymillió dolgozót érint – fogalmazott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. 

Építőipar,építkezés, építőmunkás, munkás  foto: Vémi Zoltán Bp. 2017.07.11.Építőipar,építkezés, építőmunkás, munkás  foto: Vémi Zoltán Bp. 2017.07.11.
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumán történt megállapodás alapján már 2023. december 1-jétől emelkedtek a legkisebb keresetek. A minimálbér 15 százalékkal, 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, 326 ezer forintra növekedett. A minisztérium közlése szerint a korábbi kormányokhoz képest már több mint három és félszeresére nőttek a legkisebb keresetek, ezzel 

Magyarország az unión belül a negyedik legnagyobb mértékű növekedést érte el 2010 óta.  

A minimálbérekkel párhuzamosan a magasabb kategóriákba tartozó bérek is folyamatosan növekedtek, a 2010 előtti időszakhoz képest egymillióval dolgoznak többen, és a regisztrált álláskeresők száma történelmi mélypontra süllyedt Magyarországon.  Az infláció visszaszorításának köszönhetően ráadásul szeptembertől újra emelkednek a reálbérek is, azaz egyre többet ér a családok jövedelme. 

Korábban a Világgazdaság megírta, hogy konstruktív légkörben zajlottak szeptember óta az idei minimálbér-tárgyalások, ám mindkét oldalon volt olyan szereplő, aki ódzkodott a megállapodás aláírásától. Míg a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) legalább 15 százalékos garantáltbérminimum-emelést akart kiharcolni, és azt is ellenezte, hogy megszűnjön a garantált bérminimum, addig a vállalkozói oldalon a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége ragaszkodott leginkább ahhoz, hogy meg kell várni a harmadik negyedéves GDP-adatokat, és azok alapján lehet dönteni az emelés mértékéről. Rolek Ferenc, a szervezet alelnöke lapunknak októberben egy eseményen még úgy nyilatkozott, ha idén recesszióba kerül a magyar gazdaság, akkor „az felülírja az eddigi tárgyalásokat is”. Hogy ez végül nem így lett, abban vélhetően az erős negyedéves növekedés is közrejátszhatott, annak ellenére, hogy minden jel arra utal, hogy idén enyhe recesszióban lesz a magyar gazdaság.

Bértárgyalási alap lett a minimálbér

Az egyszerűsítetten foglalkoztatottakat, az egyéni és társas vállalkozókat, illetve a megbízási jogviszony keretében munkát végzőket is érinti a minimálbér-emelés.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.