Dobogós lenne Magyarországon az Erste

Az első három negyedév adatai alapján úgy tűnik, hogy pénzügyi értelemben idén is jó évet zár az Erste. Mennyire elégedett a saját számaikkal?

Szerintem Rodolfo mester is megirigyelhetné a bankoknak az első háromnegyed éves számait – és ez vonatkozik az Erstére is –, mert az, hogy mit mutatnak, nagyban függ attól, hogy honnan nézi őket az ember. Azért mondom ezt, mert vannak olyan egyszeri tételek, amelyek érdemben befolyásolták az első kilenc hónap számait: ilyen például a babaváró hitelek átértékelődése vagy a Sberbank felszámolása utáni extra OBA-befizetések visszatérítése is.

Ezeknek az egyszeri tételeknek köszönhető, hogy az adózás utáni eredményünk ötszöröse volt a tavalyi év azonos időszakáénak: ha viszont ezeket az elemeket kiszűrjük, akkor mindjárt csak 10 százalékos az emelkedés. Ez az utóbbi szám a reális, ez a bázis, a kályha, amelytől kiindulva lehet tervezni a jövőt. 

Azt pedig, hogy az ötszörösére nőtt profit egyszeri tételeknek köszönhető, a tőkepiac is jól beárazza: ha ugyanis fenntartható lenne az idén mutatott profitbővülési ütem, a banki részvények árfolyama is minimum a két-háromszorosára kellene, hogy nőjön, de ez érthető okokból nincs így.

A bankszektor impozáns eredményei szóba kerültek az MNB egyik, a napokban kiadott jelentésében is. Ebben a jegybank tartalékolásra buzdít, mondván, hogy romolhat a hitelportfólió minősége az előttünk álló időszakban. Mennyiben ért egyet ezzel a jóslattal?

Bízom abban, hogy az NPL-rátának (a nem teljesítő hitelek arányának) emelkedése nem lesz számottevő az előttünk álló időszakban sem. Az elmúlt években három olyan esemény is történt, amelynek alapján okkal lehetett az NPL-ráta emelkedésére számítani: az első a koronavírus-járvány, a második az ukrajnai háború, a harmadik pedig a gazdaság visszaesése volt. A hitelportfólió minősége mindezek ellenére stabil maradt, úgy, hogy a bankszektor még mindig rendelkezik azzal a pufferrel, amelyet három évvel ezelőtt megképzett.

Abban pedig, hogy az említett körülmények ellenére a hitelportfólió minősége változatlanul jó, meghatározó szerepe lehetett annak, hogy – eddig még nem látott módon – a munkanélküliségi ráta nagyon alacsony szinten maradt, még a gazdasági stagnálás időszakában is. 

A vállalati oldalon pedig az állami programok – a Baross Gábor hitelprogram, a Széchenyi-kártya, illetve az Exim konstrukciói – nyomán lendületben tudott maradni a finanszírozási piac, miközben a vállalatok nagyon jelentős, 16 ezermilliárd forintra tehető betétállománnyal rendelkeznek Magyarországon, tehát tetemes mértékű és stabil pufferrel rendelkeznek arra az esetre, ha extra pénzekre lenne szükségük.

A bankoknak természetesen szükségük lesz extra tőkére – főleg az új hitelkihelyezések miatt –, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy van pár olyan szektor, amelynek a piaci megítélése nem egyértelműen pozitív: ilyen például az ingatlanfejlesztés, amelynek a magas kamatkörnyezet nem feltétlenül tesz jót.

Kijelenthető, hogy a finanszírozási piac igen visszafogott teljesítményt nyújtott az idén, és úgy tűnik, hogy jövőre a támogatott hitelkonstrukcióknál szűkül majd a választék – a lakossági oldalon legalábbis mindenképp. Milyennek ítéli meg a hitelpiac kilátásait a lakossági és a céges oldalon?

Ebben az évben a lakossági lakáshitelezés – banktól és időszaktól függően – 40-70 százalékkal csökkent, viszont azt látjuk, hogy az év eleji mélypont után, mostanra valamelyest nő az érdeklődés. Ezt részben hajthatja a babaváró hitel, amelynek januártól változnak a feltételei, de szerepe van az önkéntes kamatplafon bevezetésének és a CSOK átalakításának is. Mindenesetre az elmondható, hogy novemberre megindult a növekedés a hitelkeresletben a lakossági ingatlanhiteleknél, ám ez persze a statisztikákban majd csak két-három hónap múlva jelenik meg.

Ami pedig a vállalati hitelezést illeti, ott egyértelmű, hogy a kamatok csökkenése lépéskényszerbe hozza a cégeket: a 16-17 százalékos betéti kamatok időszakának vége, és a vállalatoknak most már el kell gondolkodniuk azon, hogy mibe fektessék a pénzüket. A jegybanki alapkamat már most is 11,5 százalék, és a jelenlegi várakozások szerint már februárban egy számjegyű lehet, így a cégeknek már most érdemes leporolniuk a terveiket, és tudomásul venniük, hogy új ciklusba léptünk, a könnyű hozamok időszakának pedig vége szakadt. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy az ingatlanárak a kamatok csökkenésével újra emelkedésnek indulhatnak, ami mindenképpen új helyzetet teremt.

A jövő évre mit lát a legnagyobb kockázatnak a magyar bankszektor működése kapcsán?

Szerintem most, amikor az infláció csökkenése állandósult, és amikor a jegybank is úgy tudja csökkenteni az irányadó kamatot, hogy időközben nemhogy nem gyengül a forint, hanem erősödik, az előttünk álló hónapokban az lesz a kulcsfontosságú kérdés, hogy a fiskális és monetáris politika hogyan tud együttműködni. 

Szerintem ez óriási kihívás lesz, és az a véleményem, hogy itt mindenkinek az ország érdekeit és a makrogazdasági stabilitás követelményét szem előtt tartva kellene cselekednie. A következő kihívás, illetve nagy kérdés az lesz, hogy a vállalatok milyen mértékben nyúlnak majd hozzá a betéteikhez, hogy beindíthassák azt az új befektetési ciklust, amelyről már beszéltem. A harmadik pedig, hogy a beígért külföldi beruházásokból, működőtőke-beáramlásból ténylegesen mennyi valósul meg a következő három-hat hónapban, és mennyiben tud hozzájárulni a gazdasági növekedéshez. Ezeken a tényezőkön múlik, hogy gyorsan, „kanyarban előzve” jövünk-e ki az eddigi recesszióból, vagy pedig lassan, döcögősen, hosszabb időn keresztül tart majd a kilábalás.

Megszületett a megállapodás arról, hogy az Erste visszavásárolja a magyar állam 15 százalékos pakettjét, plusz kiszáll a bankból az EBRD is. Azonkívül, hogy a magyar állam – a kapott osztalékokkal együtt számolva – közel 70 milliárd forintot keresett az üzleten, mi volt a hozadéka ennek a tulajdonlásnak?

E kérdés kapcsán az elején fontos kiemelni, hogy én menedzser vagyok a bankcsoporton belül, a tulajdonlást érintő kérdésekben Bécsben hozzák meg a döntéseket. Ami pedig a 2015-ben az EBRD-vel és a Magyar Állammal aláírt szerződést illeti, az a határozott véleményem, hogy abban az időszakban, abban az üzleti környezetben ez egy nagyon hasznos megállapodás volt, hiszen a 15-15 százalékos tulajdonrész megvásárlása mellett egyéb, fontos kötelezettségeket is vállaltak a felek. Így például az állam vállalta, hogy nem szerez többségi tulajdont magyarországi bankokban, illetve azt is, hogy rendszeresen konzultál a szabályozási és egyéb kérdésekről a piaci szereplőkkel, illetve a Magyar Bankszövetséggel: ezeket a vállalásokat pedig be is tartotta. A másik, amit fontosnak tartok megemlíteni, hogy már a szerződés aláírásakor is létezett egy öt plusz öt éves visszavásárlási opció, amelyet először a koronavírus-járvány idején lehetett volna lehívni, de erre – érthető okokból – akkor még nem került sor. A tulajdonosunk végül úgy döntött, hogy most élni kíván ezzel a lehetőséggel: az állami pakett tranzakciója már le is zárult, és az EBRD is kezdeményezte az opció lehívását. Azt persze be kell vallani, hogy a megállapodást követően nagyon sok kolléga – nemcsak itt, hanem Bécsben is – kérdőjelekkel szemlélte ezt az együttműködést. Én viszont, aki az elmúlt nyolc évben aktív résztvevője voltam ennek az együttműködésnek, csak a legjobbakat tudom mondani az állami szerepvállalásról az Erstében. 

Ha csak azt nézzük, hogy mennyi céget vásároltunk az utóbbi nyolc évben, és milyen eredményeket értünk el, láthatóvá válik, hogy nem kell félni az állami tulajdontól, lehet sikeres is az ilyen típusú szerepvállalás.

Mi a tervük az Erste Lakástakarékkal azután, hogy a Fundamenta végül a nagy riválisuknál kötött ki? Az állami támogatás hiányában működhet-e Magyarországon egy, az öngondoskodásra épülő üzleti modell?

Mindenképpen úgy látom, hogy a lakástakarék-pénztáraknak állami támogatás nélkül is van jövőjük, mert fontos szerepet töltenek be az öngondoskodásban, a pénzügyi egészség elérésében. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a lakástakarékok többet jelentenek puszta pénzgyűjtésnél: egy alapvető célt, a lakáshoz jutást – illetve a családok lakhatási helyzetének javítását – szolgálják, így nagyon fontos szerepet töltenek be a pénzügyi szolgáltatói piacon. Mindezek nyomán az Ersténél nagy hangsúlyt fektetünk a lakás-takarékpénztári szolgáltatásokra, aktívan promotáljuk a konstrukciót. Talán emlékeznek rá, hogy az Erste már régóta aktív szereplő ezen a piacon, hiszen az Otthon Lakástakarék-pénztáron keresztül már korábban is képviseltette magát Magyarországon. Mindezek nyomán azt mondhatom, hogy komoly terveink vannak a lakás-takarékpénztárunkkal – függetlenül attól, hogy a Fundamentát végül az MBH Bank vette meg –, és ebből a szempontból nagyon biztató, hogy az utóbbi hónapokban az újonnan kötött szerződések száma már meghaladta a lejárókét.

Nagyon úgy tűnik, hogy az MBH-fúzió után négy olyan univerzális bank maradhat Magyarországon, amelyek a méretük alapján felfelé lógnak ki a mezőnyből. Ebben a helyzetben mi a céljuk, már ami a pozíciókat illeti? Lát-e esélyt arra, hogy a közeljövőben érdemi nagyságú bankvásárlási tranzakció történjen Magyarországon, és tovább koncentrálódjon a piac?

Az elmúlt tizenkét évben meglehetősen rögös utat jártunk be: 2010 környékén még mi voltunk azok, akik a legnagyobb svájcifrank-alapú ingatlanhitel-kitettséggel rendelkeztek a piacon, azóta viszont sikerült a leggyorsabban növekvő magyarországi bankcsoporttá fejleszteni az Erstét. 

Az akvizíciós lehetőségeket pedig továbbra is vizsgáljuk, minden olyan lehetőséget mérlegelünk, amely értéket teremthet az Erste számára. Itt megjegyezném, hogy a teljes Erste Csoporton belül is mi vagyunk az egyik legaktívabb leánybank az akvizíciók szempontjából: rendszeresen járunk a tulajdonosokhoz beszámolni az aktuális lehetőségekről, és kis túlzással lassan eljutunk oda, hogy nem mi szorulunk rá a tanácsadók szolgáltatásaira, hanem fordítva. Meggyőződésem, hogy az Erste erősebb és gazdagabb lett az eddigi akvizíciók révén: új kollégák, új ügyfelek csatlakoztak hozzánk, ami óriási fegyvertény, hiszen változatlanul úgy gondolom, hogy a legfőbb érték mindig az ember.

Ami pedig a kérdés második felét illeti, igen, mi is úgy látjuk, hogy a koncentrációs folyamat tovább folytatódik a magyarországi bankpiacon, mi pedig állunk ennek elébe.

Sokszor elhangzik az a megállapítás, hogy a jelenlegi, egyre erősebb verseny miatt a bankoknak minden fontosabb területen el kell érniük a 10 százalék környéki piaci részt a rentábilis működés érdekében: ha ez nincs meg, vásárolni kell, organikusan nőni, vagy kiszállni az adott területről. E szabály alapján hogy áll az Erste, és melyek azok a területek, amelyeken – nevükhöz méltóan – valóban elsők?

Az értékpapírszámlát vezető ügyfelek aránya alapján magasan vezetünk Magyarországon – és megjegyzem, az egész Erste csoporton belül is. A digitálisan aktív ügyfelek aránya szintén magas, 70 százalék a magyarországi Ersténél. Kétszer annyi aktív ügyfele van az Erstének most, mint amikor idekerültem, ám ma feleannyi fiókra van szükség a kiszolgálásukhoz, mint akkor, ami nagyon jól mutatja a digitális szolgáltatások gyors térnyerését. A digitalizációnak abban is fontos a szerepe, hogy a költség-bevétel arány folyamatosan javult az elmúlt években. Szintén nagyon erősek vagyunk a babaváró hitel piacán, ahol 20 százalék közelében jár a részesedésünk. Amiben viszont mindenképp fejlődni kívánunk, az a nagyvállalati finanszírozás, ahol a piaci részünket szeretnénk a mikro-, illetve a kis- és középvállalkozói területen képviselt súlyunkhoz közelíteni.

A digitálisan aktív ügyfelek arányát meddig lehet növelni, hol lehet itt a plafon?

Ez nagyon jó kérdés, és most még nem is nagyon lehet megválaszolni: van ugyanis egy ügyfélszegmens, amely teljesen elzárkózik az elektronikus csatornák használatától. Az mindenesetre sokatmondó adat, hogy az ügyfeleink körében 60-70 százalékról 15-re zuhant azoknak az aránya, akik csak a webes felületet használják a banki ügyeik intézéséhez, tehát a forgalom rendkívül gyorsan terelődik a mobilplatformunk, a George App irányába. Az utóbbinál egyébként már most is több ezerszerese a napi belépések száma, mint a fióki látogatásoké.

A digitalizáció kapcsán viszont egyre égetőbb probléma az adatbiztonság: elég csak az elektronikus fizetési forgalomhoz kapcsolódó csalások számának és értékének gyors emelkedésére gondolni. Hogyan lehetne még hatékonyabban kiszűrni a visszaéléseket?

A statisztikákból az látszik, hogy a „klasszikus”, hagyományos módszerekkel elkövetett bankkártyás csalások száma nem változott érdemben az utóbbi években. Az átutalásokkal kapcsolatos visszaéléseknél viszont óriási a növekedés, ami ellen az azonnali utalások korában egyáltalán nem könnyű védekezni. Természetesen a pénzügyi szolgáltatók egyre nagyobb energiát fektetnek a csalások megelőzésébe, aminek látszanak is az eredményei: nálunk, az Ersténél a harmadik negyedévben a próbálkozások 90 százalékát sikerült kiszűrnünk, és az ügyfeleknek okozott kár értéke már csökkent is a második negyedévhez képest. Az adatbiztonság kérdésének növekvő jelentőségét kitűnően szemlélteti az a tény, hogy miközben tizenkét évvel ezelőtt ketten dolgoztak a compliance területen a bankban, most a létszám ennek jócskán a többszöröse. Azt ugyanakkor be kell látni, hogy az emberi beavatkozás már nem elég a csalások megakadályozásához, és az is egyre nyilvánvalóbb, hogy az adatvédelemre vonatkozó szabályozást is át kell gondolni annak érdekében, hogy az ellopott pénz mennyisége érdemben csökkenni tudjon.