BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Teljesen átalakítanák a MÁV és a Volán jegyeit és bérleteit: a kormány előtt Lázár János javaslata – még ma döntés születhet

Úgy tűnik, elérkezett az idő, hogy alapjaiban megújítsák az állami közösségi közlekedés, tehát a MÁV–Volán jegykínálatát. A cél, hogy a mintegy százfajta jelenlegi díjtípusból csak néhány maradjon. Ezzel párhuzamosan pedig kiterjesztenék az ingyenességet a 14 éven aluliakra is.

Az előzetes menetrend értelmében szerdán tárgyalja a kormány az állami közösségi közlekedés, tehát lényegében a MÁV és a Volán menetdíjpolitikáját. Erről előzetesen azt lehetett tudni, hogy ennek lehet része a 14 éven aluliak számára kiterjesztett ingyenes közösségi közlekedés.

Teljesen átalakítanák a MÁV és a Volán jegyvásárlását: a kormány előtt Lázár János javaslata – még ma döntés születhet. Fotó: Jászai Csaba/MTI

Papíron tehát már akár ma megszülethet a kabinet döntése, ugyanakkor az egyelőre nem derült ki, hogy mikor lépne hatályba a változás. Még a januárt sem lehet kizárni, bár ez meglehetősen gyors és feszített tempójú átalakítást feltételezne.

Túl sok jegytípust kínál a MÁV–Volán

Mindenesetre a szándék komoly, amit az is alátámaszt, hogy Lázár János nyíltan beszélt az általa benyújtott előterjesztésről, amikor a Világgazdaság rákérdezett egy más témában tartott sajtóeseményen. Az építési és közlekedési miniszter válaszából viszont az is kiderült, hogy jóval többről van szó, mint a 14 éven aluliak ingyenes hozzáférése a MÁV és a Volán járataihoz.

A tárcavezető ugyanis közölte, hogy a szerdai kormányülésen a teljes menetdíj-politikát meg fogják tárgyalni. Ennek aktualitását azzal indokolta, hogy lassan négymillió ország- és vármegyebérletet értékesítettek, ami kinyitotta annak a kérdését, hogy hogyan alakuljon a díjrendszer a jövőben. Magyarán az a dilemma, hogy ha nagyjából minden utas ezt a két bérletet használja, mi szükség van a további jegytípusokra. 

Lázár János meg is jelölte a problémát: szerinte ez az, hogy jelenleg mintegy százféle díjtétel érhető el a MÁV–Volán csoportnál, amelyek nagy része már ráadásul el is veszítette értelmét. Az építési és közlekedési miniszter egyszerűsíteni szeretne a díjrendszeren. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy csak néhány egyszerű díjtípus és jegy maradna meg. Ezzel párhuzamosan kinyitnák a 14 éven aluliak ingyenes közlekedését és természetesen megmaradna a 65 éven felüliek ingyenes közlekedése is.

(Lázár János nyilatkozata a díjtételek átalakításáról a fenti videón 1 óra 7 perctől tekinthető meg.)

Milyenek lehetnek a MÁV–Volán új jegyei?

Hogy pontosan milyen lenne ez a néhány új díjtípus és jegy, az még nem ismert. Ezekről a miniszter csak alapvetéseket osztott meg: legyenek mindenki számára

  • érthetők, 
  • átláthatók, 
  • hozzáférhetők,
  • megfizethetők 
  • és működjenek profi módon.

A MÁV–Volán csoport jegytermékeinek egyszerűsítése mellett szól, hogy ezzel lényegesen könnyebbé válna a digitális átállás is. Ezen az úton tehát ez lehetne a következő fontos lépés. Kérdés, hogy a kormányzat támogatni fogja-e ebben a közlekedési minisztert. Lázár János erről azt mondta, hogy reméli a kabinet jóváhagyását, már csak azért is, mert a 14 éven aluliak számára kiterjesztett ingyenes közösségi közlekedés nem kerülne sokba.

Nem nagy pénzről beszélünk

– írta le a költségeket. Tény, hogy 0–6 év között eddig is ingyenesen utazhattak a gyermekek, illetve 6 és 14 év között 50 százalékos díj vonatkozik rájuk. Vagyis ehhez képest a 100 százalékos mentesség valóban nem tűnik számottevő kiadásnak. Ellenben komoly előrelépést jelenthetne a közösségi közlekedés népszerűbbé tételében.

Óriási bejelentést tett Lázár János: ingyenessé tennék a 14 éven aluliaknak a tömegközlekedést

Az építési és közlekedési miniszter egy exkluzív klubesten beszélt nyíltan a terveiről. Lázár János azt mondta, soha ennyien nem használták még a MÁV és a Volán járatait.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.