BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Februártól emelt bért kapnak a Budapesti Közművek dolgozói

A Budapesti Közművek dolgozói már a megemelt januári béreket fogják kapni február elején.

Megszületett a 2024. évi, több mint ötezer fős, teljes munkavállalói állományra vonatkozó bérmegállapodás a Budapesti Közműveknél, melyet már alá is írtak a munkavállalókat képviselő reprezentatív szakszervezetek elnökei.

Businessmen,Making,Handshake,With,Partner,,Greeting,,Dealing,,Merger,And,Acquisition,
Fotó: Shutterstock

Az egyezségben béremelést is elfogadtak, amely kiterjed a Budapesti Közművek valamennyi divíziójára (FKF Hulladékgazdálkodási, FKF Köztisztasági, Főtáv Távhőszolgáltatási, Főkert Kertészeti, BTI Temetkezési és Főkétüsz Kéményseprőipari Divízió), valamint a támogató területek munkavállalóira egyaránt.

Ennek értelmében a Budapesti Közművek dolgozói átlagosan 13,5 százalék alapbéremelésben részesülnek 2024. január 1-jétől. 

A bérmegállapodás előkészítése és részleteinek kimunkálása 13 tárgyalási fordulót vett igénybe, ezek során a társaságnál működő két reprezentatív szakszervezet, a BKDSZ és a HVDSZ 2000 végig konstruktívan, a munkavállalói érdekek következetes képviseletével vett részt. Az eredményes megállapodás révén Budapest egyik legnagyobb létszámú dolgozói közösségének valamennyi munkavállalója a továbbra is nehéz gazdasági körülmények ellenére versenyképes juttatási csomagban részesül 2024-ben is.

A MÁV-Volán béremelésről viszont még nem született megállapodás. Az egyik Volánbusz-érdekképviselet, a SZAKSZ jelezte, hogy a bértárgyalás legújabb fordulóját eredménytelennek ítéli, a munkaadói bérajánlatot továbbra is elutasítja. A szakszervezet a hónap végére sztrájkot tervez.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.