BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a lista: ezek az autópályák továbbra is ingyenesek Magyarországon

Jelentősen csökkent idén a díjmentesen használható gyorsforgalmik száma, miután fizetős lett a teljes M0-s, az M4-es autóút mellett több kisebb szakasz, de még így is közel száz kilométer ingyenes maradt. Ezeket mutatjuk be ebben a cikkben.

Habár idén januártól 230 kilométerrel bővült a díjköteles gyorsforgalmi utak hossza Magyarországon, még mindig maradt ingyenesen használható autópálya-szakasz, közel 100 kilométer. Ezeket szedte össze az AutópályaMatrica.

Apostag, 2021. március 11.
A Pentele híd (Dunaújvárosi híd és M8 Duna-híd), amely Kisapostagot köti össze Dunavecsével, egyúttal a Dunántúlt az Alfölddel, illetve a 6-os számú főutat az 51-es számú főúttal.  Az 1.682 méter hosszú ugynevezett Tied-arch bridge típusú hidat 2007-ben adtak át a forgalomnak.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.Apostag, 2021. március 11.A Pentele híd (Dunaújvárosi híd és M8 Duna-híd), amely Kisapostagot köti össze Dunavecsével, egyúttal a Dunántúlt az Alfölddel, illetve a 6-os számú főutat az 51-es számú főúttal.  Az 1.682 méter hosszú ugynevezett Tied-arch bridge típusú hidat 2007-ben adtak át a forgalomnak.MTVA/Bizományosi: Faludi Imre ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Fotó: Faludi Imre / MTI

 

A hatályos rendelet szerint az alábbi útszakaszokat lehet díjmentesen használni:

  • az M60-as autópálya Pécs délnyugati elkerülő szakasza az 58-as és 5826-os számú utak között,
  • az M4-es autóút Vecsés-Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető út közötti szakasza,
  • az M8-as autópálya,
  • az M80-as autóút,
  • az M9-es autóút 6-os számú főút és az 51-es számú főút közötti szakasza,
  • az M9-es autóút (61-es számú főút jelzés) Kaposvárt elkerülő szakasza.

Érdemes naprakésznek lenni a díjmentesen használható gyorsforgalmi útszakaszokkal kapcsolatban. Amennyiben ugyanis érvényes autópálya-matrica nélkül hajt át egy ingyenes útszakaszról a díjkötelesre, személyautó esetében 18 750 forint a bírság, amely 30 napnál hosszabb késlekedés után közel 70 ezer forintra nőhet.

Fizetős utak listája 2024-ben

Mint korábban megírtuk, az Építési és Közlekedési Minisztérium december 5-én megjelent rendelete alapján január elsejével 230 kilométerrel bővült a díjköteles gyorsforgalmi útszakaszok hossza. A jogszabály értelmében 2024. január elsejével díjköteles lett:

  • a teljes M0-s autóút,
  • az M44-es Lakitelek/Tiszakécske csomóponttól Tiszaüg/Tiszakürt csomópontig,
  • az M44-es Szolnok/Martfű/Kunszentmárton csomóponttól Békéscsaba–Gyula/Debrecen–Szeged csomópontig,
  • az M4-es Abony-kelet/Szolnok nyugat csomóponttól Törökszentmiklós-nyugat/Szajol csomópontig,
  • az M44-es Lakitelek/Tiszakécske csomóponttól Szarvas/Szentes csomópontig,
  • az M30-as Miskolc észak és Miskolc dél közötti szakasza,
  • az M31-es Nagytarcsai csomóponttól M3–M31-es csomópontig,
  • az M76-os Balatonszentgyörgy/Balatonberény csomóponttól Keszthely–Fenékpuszta csomópontig.

Ennek alapján 2024. január 1-jétől további két vármegyével bővült a fizetős utak listája: Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegye.  

Autópályamatrica-árak 2024-ben

Jelentősen emelkedtek a matricaárak idén: az éves országos matrica 57 260 forintba, a vármegyematrica pedig 6600 forintba kerül.

2024-es e-matrica díjtáblázat
Jelentősen drágult az autópálya-matricák ára 2024.  január elsejével

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.