BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már márciusban forgalomba helyezhetik az M6-os legújabb szakaszát

Magyarországon idén tavasszal, Horvátországban pedig egy évre rá adják át a két országot összekötő új autópálya utolsó szakaszát. Az M6-os és a horvát A5-ös autópálya a tervek szerint 2025 márciusában összeforr, innentől pedig egy új gyorsforgalmi út köti majd össze a két országot.

A tervek szerint 2024 márciusában átadják az M6-os autópálya új szakaszát. Ez azt jelenti, hogy már a villányi csomópontig lehet majd autózni ezen a vonalon. Emellett a horvátok is elkezdték építeni a magyar határ és a Pélmonostor közötti sztrádát.

https://magyarepitok.hu/utepites/2023/12/harom-honappal-a-hatarido-elott-elkeszult-bacs-kiskun-legujabb-gyorsforgalmi-utszakasza
autópálya
Fotó: Magyar Építők

A Pécsi Újság értesülései szerint Horvátországban jövő tavaszra adhatják ki az építési engedélyt a Főherceglak és a határ közötti szakaszra. Ennek a résznek az építése innen kezdődhet majd el. 

Ha ezt a sztrádát befejezik, akkor új közúti kapcsolat jön létre a két ország között.

Más vonalakon nem kell ennyit várni a munka befejezésére. A lap úgy tudja, hogy Bóly és Ivándárda között már idén január végére elkészülhetnek a sztráda építésével. Ezt követően kötik össze ezt a részt a villányi csomóponttal.

Ezek az autópályák épülhetnek meg 2024-ben Magyarországon – nem kell sokat várni az első átadóra

Lecsengett az autópálya-építések korábbi években tapasztalt lendülete, ami az idei átadásokban is tükröződik: 2024-ben mindössze 30 kilométerrel bővülhet a hazai gyorsforgalmi úthálózat hossza. Mindjárt az év elején átadhatják a forgalomnak az M6-os autópálya utolsó és az M44-es autóút utolsó előtti szakaszát.

A horvátok tavaly ősszel kezdték el a munkát Pélmonostortól észak felé. Ennek az autópályának az építése 18 hónapot vesz igénybe, 2025 márciusában érhetnek a végére. A teljes vonalat ezt követően adják át a forgalomnak a határnál. Mivel ez az utolsó hiányzó szakasz a horvát A5-ösből,

az M6-os teljes kiépítésével 2025 első felére 300 kilométer hosszú egybefüggő gyorsforgalmi kapcsolat jön létre Budapest és a bosnyák-horvát határ között.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.