BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erős Pista visszatért a McDonald’sba és még csípősebb lett

Szó szerint közkívánatra tért vissza a tavalyinál még erősebb formában a hazai McDonald’s-üzletekbe az Erős Pistás szendvicskollekció – jelentette be az étteremlánc. A termékfejlesztő csapat finomított receptúrával készült, és egy csípősségfelelőssel is együttműködik a kedden indult kampány ideje alatt.

A tavalyi év egyik nagy közönségkedvence tért vissza az McDonald’s és az Erős Pista kollaborációjának eredményeként az étteremlánc hazai egységeibe mától – jelentették be.

McDonald’s
burger, hamburger,
Erős Pista mekis formában / Fotó: McDonald’s

Ismét időszakos termékként, még pistásabb formában, vegán változatban is újra étlapra került a speciális kínálat, amelynek receptúráját a fogyasztók visszajelzései alapján fejlesztették tovább.

A mekis szendvicsek és az ország egyik legismertebb csípős szósza közötti együttműködés sikeresnek bizonyult,

 olyannyira, hogy megismétlik – derült ki a cég közleményéből.

A 2016 óta hungarikumként is jegyzett Erős Pista még intenzívebb szerepet kap, ugyanis a vendégek kívánságára még csípősebb burgerekkel tért vissza a Meki. 

Hungarikumra épül a kampány választéka

A Hungarikumok Gyűjtemény-Magyar Értéktár a következőképpen írja le a terméket: A Piros Arany és az Erős Pista a legkiválóbb minőségű, pirosra érett, kézzel csipkedett fűszerpaprikából készül. A Piros Arany és Erős Pista ételízesítőket más paprikatermelő országokban készülő, hasonló termékektől egyedi színe és íze különbözteti meg. A termékek fűszerpaprika alapanyaga 100 százalékban hazai nemesítésű, termesztésű, a kalocsai és a szegedi tájkörzetből származik. A Piros Arany és Erős Pista ételízesítőket – Németországon, Csehországon, Lengyelországon, az Egyesült Államokon keresztül – világ közel húsz országába exportálják.

A csípős termékek alapja ebben az évben is egy marhahúsos és egy csirkehúsos burger. A szezámmagos zsemlébe a hús mellett jégsaláta és paradicsom, Erős Pistás majonézes szósz, valamint panírozott Erős Pistás sajtkorong kerül. Az Erős Pistás szendvics hús nélkül is kérhető, így a vegetáriánus, vagy húst bármely okból nem fogyasztó vendégek is megkóstolhatják, hogy mit is kínál az étteremlánc idei csípős burgere.

McDonald’s
burger, hamburger,
Snack formában is megkóstolható a kampány íze / Fotó: McDonald’s

Snackként is felkerült az étlapra a csípős választék, így akik csak óvatosan kóstolgatnának, 4 vagy 6 darabos Erős Pistás sajtfalatot rendelhetnek, vagy akár salátafeltétként is kérhetik.

 A McDonald’s az 

idén is kíváncsi a fogyasztók visszajelzéseire,

ezért egy csípősségfelelőssel is együttműködik a kampány ideje alatt Linczényi Márkó személyében.

Az időszakos termékek mától visszavonásig, illetve a készletek erejéig érhetőek el – tudatta az étteremlánc.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.