Emelt szintű szóbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi
Május 27-én az olasz nyelvvel befejeződtek a 2023–2024-es tanév május–júniusi érettségi vizsgaidőszakának írásbeli vizsgái. Az Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatása szerint a 16 vizsganapon 1161 helyszínen, mintegy 112 700 érettségiző vizsgázott. Szerdán a szóbeli érettségikkel folytatódik a vizsgaidőszak, az emelt szintű szóbeli érettségiket idén június 5–12. között tartják, a középszintű vizsgákat pedig június 17. és július 3. között kell megszervezniük az iskoláknak. A megszokottnál későbbi időpont azért van, mert idén a tanév is tovább tart, az alsóbb évfolyamokra járó diákoknak egy héttel tovább, június 21-ig kell iskolába járniuk.

Milyen tételek várhatóak?
Míg középszinten az iskolák maguk határozzák meg, hogy milyen tételekből kell felelniük az érettségizőknek – éppen emiatt a követelmény iskolánként eltérő –, addig az emelt szintű vizsgázók központilag kapják meg a számonkérhető tételcímeket. Ezeket az Oktatási Hivatal oldalán tették közzé a május–júniusi érettségi vizsgák nyilvánosságra hozott anyagai között.
Miként a Világgazdaság is megírta, az idei érettségi az első, ahol a 2020-as Nemzeti alaptanterv miatt a diákok már az új követelmények alapján adnak számot a tudásukról.
A szóbelin érdemi változás például a biológiánál történt, ugyanis idén közép- és emelt szinten is a szóbeli első részén továbbra is a megadott tételeket kell kifejteniük a diákoknak, de a gyakorlati feladat helyett projektfeladatot is bemutathatnak a vizsgázók,
azonban ezt a lehetőséget csak a középiskolások választhatják. A kémiaérettségin is eldönthetik a diákok, hogy bemutatják-e a projektmunkájukat, vagy pedig megoldják a gyakorlati feladatot.
Milyen segédeszközök használhatók?
A magyarérettségi szóbeli részén a vizsgaszervezők irodalmi szöveggyűjteményt biztosítanak, történelemből pedig a középiskolai atlasz lesz bekészítve a terembe. Matekból csak az emelt szintű vizsgát tevők használhatnak segédeszközt, a vizsgaszervezők biztosítják a tételsorban szereplő feladatokhoz kapcsolódó összefüggéseket tartalmazó képlettárat. Biológiából emelt szinten a vizsgaszervező biztosítja az Állatismeret és Növényismeret című könyvet, vagy az ezekkel egyenértékű információt tartalmazó egyéb kiadványt, illetve kísérlethez, valamint a projekt bemutatásához szükséges eszközöket.


