Minden ötödik szavazásra jogosult terézvárosi polgár nyilvánított véleményt a VI. kerületi rövid távú szálláskiadás szabályozásáról, amelynek során, mint azt megírtuk, 54 százalékuk, azaz a szavazók több mint fele a teljes tiltásra szavazott. Mi következik mindebből?
Az airbnb-zést tiltó, vagyis az egyéb és magánszálláshelyek esetén a kiadható napok számát nulla napban meghatározó rendelet 2026. január 1-jén lép hatályba, miután arról az ügydöntőnek minősített népszavazás eredménye alapján a VI. kerületi képviselő-testület rendeletet hoz.
Ezzel gyakorlatilag
elsőként, de nem egyedül lép ilyen határozottan Budapest egyik városrésze abban a kérdésben, ami az európai turistaparadicsomok többségében is feszültségek forrása.
Az Airbnb-házigazdákat is képviselő szervezet, a Magyar Apartmankiadók egyesülete azonban egész másként látja az eredményt. Mint Schumicky Balázs, a MAKE elnöke a Világgazdaságnak kijelentette:
hatalmas győzelmet arattak az airbn-zők,
nincs valós társadalmi támogatottsága a tiltásnak, ami erős felhatalmazás arra, hogy a kormánnyal folytatott tárgyalásokon még erőteljesebben képviseljék a szektor érdekeit.
A szavazáson Soproni Tamás polgármester közlése szerint 6083 szavazat érkezett, a részvételi arány 20,52 százalékos volt.
A lakcímkártyás Airbnb-népszavazást abban a kerületben írták ki, ahol Budapesten a legtöbb lakás működik rövid távú szálláshelyként.
A fővárosban regisztrált 15 ezer Airbnb jellegű szálláshely közül 2700 található a VI. kerületben,
ahol mindeközben összesen 900 lakóingatlan vár bérlőre, ami a teljes fővárosi kínálat 10 százalékát jelenti, vagyis a terézvárosi döntés átírhatja a bérlakáspiac térképét és árfolyamát – hangsúlyozta a népszavazás kapcsán korábban az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, Balogh László.
A legutóbbi népszámlálás adatai szerint
A maradék 9 ezer nem feltétlenül üres, ezek egy részében airbnb-znek, de működnek a lakásokban orvosi rendelők, kozmetikák, mérnök- és ügyvédi irodák vagy egyéb szolgáltatók.
A budapesti nem lakott lakások aránya az ötödik kerületben a legmagasabb, 37 százalék, Terézváros a második a sorban a KSH adatai szerint – olvashattuk az Ingatlan.com adatgyűjtését.
Az ügydöntőként meghirdetett népszavazás az érintettek, azaz az airbnb-zőket képviselő egyesület elnöke szerint valójában csak egy közvélemény-kutatás, amiből kizárták a
A MAKE több okból – jogsértések sokasága miatt – megtámadja a szavazást, bár azt jogorvoslati lehetőségek nélkül hirdették meg – jelezte lapunknak Schumicky Balázs, hozzátéve, ennek a szavazásnak mindenki vesztese.
A szavazni nem akaró 80 százaléknyi terézvárosiról az airbnb-zők azt mondják, hogy a közömbösök nagy aránya is azt jelzi, hogy a többséget nem zavarják a rövid távú szálláshelyek, és 3200 ember nem mondhatja meg, hogy több mint 35 ezer milyen körülmények között éljen.
A Fidesz fővárosi elnöke, Szentkirályi Alexandra már az Airbnb-népszavazás végeredményének kihirdetése előtt, a hét végén kijelentette, hogy
bármilyen döntést hoznak is a Terézvárosban, javasolni fogja a kormánynak, hogy terjessze ki az intézkedést egész Budapestre vagy akár országos szintre.
A kormánypárti politikus szerint a lakosság döntése nagyban befolyásolhatja Budapest jövőjét, hisz ha nem is precedens, de mindenképpen mintateremtő elvként fog szolgálni a szavazás eredménye.
A MAKE elnöke szerint azonban a Fidesz budapesti elnökét nem tájékoztatták megfelelően, és a végeredmény épp hogy az airbn-zés győzelmét jelenti.
Ha betiltanák az airbnb-zést, az nem a hoteleknek, hanem a hostelek térhódításának nyitna utat, amelyek a problémás olcsó turisták többségét fogadják – érvelt még Schumicky.
Mindeközben kérdés, hogy a kormány, amely ugyancsak az airbnb-szabályozásán dolgozik, hogyan dönt majd.
A készülő tervezet tényéről már Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, a turizmust is felügyelő tárca vezetője is nyilatkozott, de tartalmáról nem mondott konkrétumokat.
A kiszivárgott információk szerint egyébként épp arra készül a kormány, hogy korlátozza, azaz évente maximalizált, meghatározott napokban limitálja a rövid távú szálláskiadás időtartamát.
Ha a Terézvárosban felmerült teljes tiltásra nem is, de az időbeli korlátozásra eszerint van esély országszerte.
Ehhez egyébként
nem csak és nem elsősorban a helyieket zavaró bulituristák, hanem az albérletárak emelkedése adhat alapot a döntéshozóknak.
Ezt az airbnb-zők rendre cáfolják, viszont bizonyos számítások alátámasztják.
Az Ingatlan.com legutóbbi, nagy visszhangot kapott elemzése szerint mindenesetre az airbnb-zés esetleges betiltása az eladó és kiadó lakások piacán kínálatnövekedést okozhat a fővárosban, középtávon pedig megfizethetőbb irányba terelheti a lakásárakat és a bérleti díjakat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.