Reagált a minisztérium az inflációra, a termelékenységet pörgetnék
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján az infláció novemberben is az előzetes kormányzati jelzéseknek és a piaci várakozásoknak megfelelően kedvező, tartósan alacsony szinten maradt. Novemberben az infláció az előző évhez képest 3,7 százalékot, míg az előző hónaphoz mérten 0,5 százalékot ért el.

Fotó: Kovács Tamás
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a kormány gazdaságpolitikai intézkedéseivel sikeresen kezelte a háború és szankciók következtében megugrott inflációt, amelyet tartósan alacsony szinten tart. Ennek érdekében
a kormány változatlanul fenntartja az olyan hatékony és eredményes intézkedéseit, mint az online árfigyelő rendszer,
amely a fogyasztók érdekével összhangban jelentősen fokozza a kiskereskedelmi versenyt. A családok védelmét és a tisztességes verseny biztosítását a kormány rendszeres fogyasztóvédelmi ellenőrzésekkel is támogatja.
Nő a vásárlóerő
Az infláció letörésének köszönhetően több mint egy éve folyamatosan nő a bérek vásárlóereje, amely hozzájárul a fogyasztói bizalom erősödéséhez, a kiskereskedelem és a turizmus teljesítményének további növekedéséhez. A tartósan alacsony inflációnak és a 9 százalékot meghaladó reálbér-növekedésnek köszönhetően növekvő
fogyasztás nagymértékben hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez.
A kormány célja, hogy 2025-ben 3 százalék fölötti bővülést érjen el a magyar gazdaság, amelynek alapjait a gazdasági semlegesség teremti meg. Annak érdekében, hogy a kormány megerősítse a gazdasági növekedés ütemét, 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervet dolgozott ki, amely jelentős mennyiségű pénzt juttat a magyar gazdaságba. Az akcióterv három kulcsterületre fókuszál: a megfizethető lakhatás és a gazdasági növekedésen alapuló gyors béremelkedés biztosítása, valamint a kis- és középvállalkozások segítése és fejlesztése.
Termelékenység a fókuszban
A nemzetgazdasági miniszter felhívta a figyelmet, hogy a magyar gazdaság versenyképességének megőrzése és a bérnövekedési pálya sikeres megvalósítása érdekében a hazai vállalkozásoknak, különösen a kkv-knak, hatékonyabbá és termelékenyebbé kell válnia. Mindez versenyképesebb árakat eredményez, amely hosszú távon segíti az infláció alacsony szinten tartását. A következő években termelékenységi ugrást kell végrehajtani. Ezt a Demján Sándor Program támogatja, amely 1.410 milliárd forintnyi forrást biztosít a kkv-knak többek közt olyan kedvező hitelekkel, mint a 3,5 százalékra csökkentett Széchenyi Kártya Program, beruházási célú vissza nem térítendő támogatásokkal, a digitalizáció előremozdításával.



