2024 decemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos száma az előző év azonos időszakához képest 16 ezer fővel mérséklődött, így 4 millió 678 ezer főre csökkent. 2024 decemberében a munkanélküliek száma 210 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 4,3 százalék volt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki, foglalkoztatottságról szóló gyorsjelentéséből.
A 2024. október–decemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos száma a 15–74 évesek körében 4 millió 689 ezerre esett vissza. A férfi foglalkoztatottak száma 2 millió 481 ezer volt, 27 ezerrel elmaradt az egy évvel korábbitól. Ezzel szemben a nők foglalkoztatottsága gyakorlatilag megegyezett az előző év azonos időszakában mért értékkel, vagyis 2 millió 208 ezret tett ki.
A magyarországi elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 32 ezerrel 4 millió 515 ezerre csökkent. A közfoglalkoztatottak és a külföldön dolgozók száma kismértékben emelkedett, az előbbi 63 ezer, az utóbbi 111 ezerre.
A 15–64 éves korosztály körében a foglalkoztatási arány 75,1 százalék volt. A ráta a férfiak esetében 0,6 százalékponttal kisebb lett (78,5 százalék), a nőknél lényegében nem változott (71,5 százalék) az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A 2024. október–decemberi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek száma és rátája egyaránt megegyezett az előző év azonos időszakában mért értékkel, az előbbi 216 ezer főt tett ki, a munkanélküliségi ráta pedig 4,4 százalék volt.
A munkakeresés átlagos időtartama 11,9 hónap volt, vagyis majdnem egy év. Az összes munkanélküli 47,5 százaléka három hónapnál rövidebb ideje keresett állást, ez az érték 3,9 százalékponttal nagyobb az előző év azonos időszakinál, míg a legalább egy éve munkát keresők a munkanélküliek 34,3 százalékát tették ki. A három hónap amiatt fontos határidő, mivel ennyi időre jár az álláskeresési hozzájárulás, korábbi nevén munkanélküli-segély.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2024. december végén 1,8 százalékkal, 221 ezer főre mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest.
A friss adat kapcsán Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kiemelte, hogy tavaly decemberben a munkanélküliek száma az előző hónaphoz képest 11 ezer fővel mérséklődött. A foglalkoztatottak száma továbbra is magas, míg az inaktívak és a regisztrált álláskeresők száma rekordalacsony.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormányzat célja egyértelmű: mindenki, aki akar és tud, az dolgozhasson. A magas foglalkoztatottság fenntartása mellett a kormány azon dolgozik, hogy a családok anyagi helyzete folyamatosan javuljon. Ennek érdekében a kormány teljesítette az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv első pontját, amelynek részeként történelmi jelentőségű, hároméves bérmegállapodás született a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseletek között, melynek értelmében 2027-re összesen 40 százalékkal nő a minimálbér.
Czomba Sándor hozzátette, hogy a kormány a bérmegállapodás mellett további intézkedésekkel is támogatja a jövedelmek vásárlóerejének növelését: úgymint a munkáshitel program elindítása és a gyermekek után járó családi adókedvezmény megduplázása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.