Ideje tiszta vizet önteni a pohárba: infláció nincs, magas árak vannak
Ritkán látott ellentét feszül a hazai gazdaságpolitikusok által leírt valóság és a hétköznapi érzékelés terén, már ami az inflációt és az árakat illeti. Hiába hangoztatja már több mint egy éve Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, hogy a „kormány letörte az inflációt és ott is maradt” , az üzenet sokszor nem találkozik fogyasztó mindennapos tapasztalataival, aki ha bemegy a boltba, továbbra is azt látja, hogy árak magasak. Első igazság: attól, hogy csökken az infláció, az árak magasak maradnak. Ezt a magasár-érzetet tudja kompenzálni a reálbér-növekedés, ami tavaly közel tíz százalékos volt.
Nem véletlen, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is a béremeléseket szorgalmazza, hogy a vásárlóerő, azaz a reálbér növekedésén keresztül az emberek túl legyenek a korábbi infláció okozta anyagi megpróbáltatáson. Ebből a szempontból is volt lényeges a tavaly decemberben megkötött hároméves bérmegállapodás a munkáltatók és a szakszervezetek között, ami garantálja a következő években is a bérfelzárkózást és a reálbérek folyamatos emelkedését. És persze az sem véletlen, hogy a kormány régóta kritizálja az Oroszország elleni szankciókat, amelyeknek jelentős szerepük volt az energiaválságban, illetve az abból kinövő inflációs sokkban. Minden kínálati sokk általában felfelé hajtja az árakat, ezt láttuk 2022-ben is és ez az, amit az első pillanattól kezdve ellenzett a miniszterelnök.
Lehet, hogy nem érti az infláció fogalmát a fogyasztó, de neki (is) igaza van
Az infláció értelmezésére visszatérve, a gazdaságpolitikusok és az emberek közötti ellentét abból fakad, hogy
teljesen más ért mindenki az infláció alatt.
Rögtön leszögezzük, hogy a történetben minden szereplőnek, így a nemzetgazdasági miniszternek is igaza van, amikor azt mondja, hogy a kormány letörte az inflációt, hiszen az az éppen aktuális áremelkedést mutatja és egy éve valóban már a 4 százalékos jegybanki célsáv körül mozog, tehát a 3 százalékos szintnek megfelelő árstabilitástól nem vagyunk messze. A fogyasztó szempontjából viszont a rossz hír az, hogy az árak ettől még nem lettek alacsonyabbak, a korábbi 15-20-25 százalékos áremelkedés ugyanúgy ott van a kenyér vagy tojás árában, dacára annak, hogy a KSH épp 4 százalék alá vagy fölé méri.
Végeredményben pedig azt kell mondani, lehet a fogyasztó nem ismeri az infláció pontos fogalmát, ettől még igaza van, mivel ő dönt a bevásárlás során, ő viseli az infláció minden következményét és végső soron neki kell a drágább terméket kifizetnie a rendelkezésre álló jövedelméből.
Ha ugyanis magas árakat lát, akkor értelemszerűen óvatosabb lesz és visszafogja a költekezést, mint ahogy láttuk is sokáig. Ennek a pszichés hatását talán sokan alábecsülték, így aztán nincs nagyon mit meglepődni azon, hogy sokáig a kiskereskedelmi sem akart felpörögni, hiába mérte a KSH a reálbérek masszív emelkedését.
Van, akit jobban megviselt az infláció
Persze tisztában vagyunk azzal, hogy a képlet nem ilyen egyszerű, a KSH egy átlagos fogyasztói kosárra vetíti ki az inflációt, és okkal feltételezhető, hogy a társadalom alsó rétegeit jobban megviselte ez az időszak. Azok, akik eleve a jövedelmük nagyobb hányadát költik élelmiszerre, a vásárlóerejük az átlagnál jobban mérséklődhetett. A jegybank korábban is úgy számolt, hogy valamikor 2024 végére érték utol magukat ezek a csoportok.
Ilyen szempontból is volt kitűnő a tavalyi év, mert az összes decilisben jelentősen nőttek a reálkeresetek.
Ami pedig a jövőt illeti, arra biztosan nem kell számítani, hacsak nem jön egy újabb geopolitikai konfliktus, hogy visszatérne az eszeveszett drágulás. Arra viszont igen, hogy nem látjuk viszont a korábbi 1-2 százalék körüli alacsony inflációs közeget. Ráadásul a munkaerőhiány is abba az irányba mutat, hogy tartósan be kell rendezkedni, hogy a szolgáltatások évről évre egyre többe fognak kerülni.
