Sikeres az online csalók elleni harc, hatalmas összeget szerzett vissza a hatóság
A kormány határozott fellépésének köszönhetően az elmúlt fél évben egymilliárd forintot sikerült visszaszerezni az online csalóktól és visszaadni a jogos tulajdonosoknak – mondta az online csalások kapcsán az igazságügyi miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen az elmúlt év legfontosabb eredményeiről számolt be a jog területén.

Új intézkedéseket hoztak az online csalások elleni harcban
Tuzson Bence elmondta, az online csalások esetében rendkívül fontos a gyorsaság, ezért olyan intézkedéseket vezettek be, amelyek lehetővé teszik a rendőrségnek a gyorsabb információszerzést, a bankoknak pedig azt, hogy csalás esetén leállíthassák az átutalásokat, így a csalók számlájáról arányosan visszaoszthatók az áldozatoknak a kicsalt pénzek.
2023-ban jelentősen, 40 százalékkal emelkedett az online csalások száma, és eddig több mint harmincféle elkövetési formát azonosítottak – számolt be róla a miniszter, kiemelve, hogy folyamatosan figyelik a változásokat, és új intézkedéseket hoznak, így
várhatóan tavasszal egy új törvényjavaslatot terjesztenek az Országgyűlés elé, amely további hatékony fellépést eredményezhet.
A miniszter megemlítette a 25 éve meggyilkolt Till Tamás esetét is, amelynek kapcsán az a döntés született, hogy az emberölések nem elévülő bűncselekmények. A bűn nem maradhat büntetlenül, „igazságnak mindenképpen lennie kell”, erre világított rá ez az eset – hangsúlyozta Tuzson Bence.
Tuzson Bence közölte azt is, hogy már 17 vármegyeszékhely működik áldozatsegítő központ, négy további helyen pedig áldozatsegítő pont, ahol pszichológiai, jogi és pénzügyi segítséget kaphatnak a bűncselekmények áldozatai.
Tavaly 30 ezer embernek segítettek a központokban, ez 25 százalékos növekedés az előző évhez képest, a cél pedig az, hogy minden vármegyeszékhelyen legyen ilyen központ.
Tuzson Bence kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a közösségi oldalán szavaztatta meg, folytassa-e a munkáját Brüsszelben. A miniszter úgy fogalmazott, ez egy „alkalmatlan ember bohózata és színjátéka, menekülés a büntetőjogi felelősségre vonás alól”.
Magyarország uniós elnöksége hozzátett az EU jólétéhez
Magyarország soros EU-elnökségét a miniszter rendkívül sikeresnek ítélte, mivel – mint mondta – sikerült elérni, hogy minden jogalkotási kérdésnél elsődleges szempont legyen, hogy az az EU versenyképességére milyen hatással van. A versenyképesség pedig azért fontos, mert az garantálja az EU polgárainak jólétét, valamint azt, hogy az EU is megállja a helyét a világ nagy országainak versenyében.
Arra a kérdésre, mikor tervezi megindítani a pert Magyarország az Európai Unió Bíróságának ítélete ellen, amely szerint büntetést kellene fizetnie az országnak a magyar határvédelem miatt, Tuzson Bence azt válaszolta, zajlik a per előkészítése, amelyet „záros határidőn belül” megindítanak.
Bóka: a magyar EU-elnökség eredményei történelmi jelentőségűek
2024 második felében Magyarország töltötte be az Európai Unió soros elnöki tisztségét, amely a magyar diplomácia történetének egyik legjelentősebb eseménysorozata volt.


