
Esélyegyenlőség az űrkutatásban: női szakértőket vonnának be a szektor fejlesztésébe
Az Európai Unió számára fontos az űrszektor fejlesztése, mert fel kell vennie a versenyt a szektor globális szereplőivel, Kínával, Indiával, az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Japánnal és az arab országokkal – jelentette ki Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Női hálózatok összekapcsolása és megerősítése a kül- és biztonságpolitikában a visegrádi négyek (V4) országaiban elnevezésű program budapesti tanácskozásán.

Ezért az Európai Unió megkezdte a közös uniós űrügyi jog, az űrszektor bizonyos vonatkozásait szabályozó space low megalkotását, amelynek tárgyalását a lengyel uniós elnökség alatt folytatják – derült ki a Magyar Nemzet cikkéből. Az EU várhatóan ezt közös regulatív szabályozásként fogja bevezetni a tagállamokban, mert a világűr egy közös globális tér, ahol nem lehet nemzeti hatásköröket meghatározni.
Ugyanakkor a Külgazdasági és Külügyminisztériumban kidolgozták és az Országgyűlés elfogadta Magyarország űrstratégiáját. Ennek egyik lényeges pontja a magyar Hunor (Hungarian to Orbit) űrhajósprogram, amely a tudományos eredmények katalizálására szolgál – tette hozzá a politikus.
Hangsúlyozta: a V4-országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) együttműködése hangsúlyosabb kell hogy legyen a tudomány területén is, mert az EU-n belül a V4-országok együttesen regionális súlyt képviselnek.
Közlése szerint napjaink egyik legfontosabb feladata a biztonság erősítése. A biztonságpolitikában és a világgazdaságban pedig az egyik legaktuálisabb téma a világűr és az űrtechnológiák szerepe.
Az űrkutatás szerepe felértékelődött
Aktualitást ad ennek az is, hogy Elon Musk tech mogul Donald Trump amerikai elnök döntéshozóinak legbelsőbb köréhez tartozik, illetve az elnöki beiktatáson jelen voltak a tech szektor meghatározó szereplői – tette hozzá. Kiemelte, hogy ez is azt üzeni a döntéshozók és a közvélemény felé, hogy a 21. században a tech szektor és különösképpen az űrtechnológia felértékelődött.
Fontos a nők jelenlétének erősítése a tudományos kutatásban, hiszen a szektornak óriási az emberierőforrás-igénye. Ennek érdekében meg kell könnyíteni a nők számára a tudományos pálya bejárását. Vagyis el kívánják érni, hogy a 21. század Marie Curie-jei megérkezhessenek az őket megillető helyre a tudományban
– mondta Ferencz Orsolya.



