BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Árrésstop: pontosan kiszámoltuk – ennyivel lehet olcsóbb a tej, a vaj és a csirkehús március közepétől

Van olyan termék, melynek ára kétharmaddal csökkenhet a jelenlegi szinthez képest. De szinte mindegyik termék sokkal olcsóbb lehet.

Még a múlt héten tett közzé egy videót Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, amely több termék esetében is megnevezte a kiskereskedelmi láncok árrését, avagy haszonkulcsát. Miután Orbán Viktor miniszterelnök kedden arról beszélt, hogy 30 termék esetében az árrés nem lehet több 10 százaléknál, kiszámoltuk, hogy milyen változások várhatók a Nagy Márton által megnevezett termékek fogyasztói árában.

KSH kisker kiskereskedelem, árrés
A bolti árrések lefaragása óriási megtakarítást jelent / Fotó: AFP

Árrésstop: ennyivel lehet olcsóbb a tej, a vaj és a csirkehús

A nemzetgazdasági miniszter először

  1. a tejet említette, ahol a kereskedők haszonkulcsa jelenleg 68 százalék. Amennyiben ezt a kormány által elvárt 10 százalék váltja, úgy annak ára több mint a harmadával, közel 34,5 százalékkal csökken.
  2. A következőleg említett csirkeszárnyon csak 42,5 százalék az árrés, így ott a 10 százalékos limit valamennyivel kisebb hatást érhet el, de még mindig a korábbi árat közel negyedével (majdnem 23 százalékkal) mérsékli. 

A Nagy Márton által említett másik két tétel esetében igazán nagy az áresés a kormány intézkedésének hatására, ugyanis

  • a 136 százalékos árréssel árult vaj ára kevesebb, mint a korábbi felére esik és 53,4 százalékkal lehet az olcsóbb.
  • Végezetül a 226 százalékos haszonkulcs mellett árult tejföl ára a jelenlegi harmadára eshet, a 10 százalékos árrés alkalmazásával ugyanis több mint 66 százalékkal kerül majd kevesebbe.

Így fékezi meg az élelmiszerárakat a kormány

Ahogy a Világgazdaság is megírta, március közepétől harminc alapvető élelmiszer esetében vezet be árkorlátozást a kormány. A kedd délelőtti miniszterelnöki bejelentés lényege a következő: a 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedő árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot.

Árrésstop: itt a teljes lista – ennek a harminc terméknek csökken az ára március közepétől
Orbán Viktor korábban bejelentést tett az indokolatlan áremelkedés megfékezéséről. Itt a teljes lista – ezeknek a termékeknek csökken az ára.

Orbán Viktor ismertetése szerint az indokolatlan és túlzó áremelkedések megfékezése érdekében tárgyalásokat folytattak az elmúlt napokban a kereskedelmi láncok képviselőivel. „Lássuk be, ez elfogadhatatlan” – fogalmazott. Azt is jelezte, hogy ezeket az intézkedéseket május végéig tartják hatályban, akkor felülvizsgálják, és ha szükséges, akkor fenntartják őket. Egyúttal ígéretet tett arra, hogy a túlzott és indokolatlan áremelkedéseknek véget fognak vetni.

A nemzetgazdasági miniszter épp egy hónappal ezelőtt, a januári adatközléssel egy időben helyezte kilátásba, hogy a kormány visszahozza az árstopokat. Ennek a forgatókönyvnek az erősítésből aztán a miniszterelnök is kivette a részét, aki az évértékelőn jelezte: a kormány kész a kiskereskedelmi árrést korlátozni. „Ha szép szóval nem megy, akkor majd megy hatósági árral” – mondta akkor Orbán Viktor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.