Bárány Péter: csirkehúst is lehet fenntartható módon termelni

Hogyan lehet egy valóban fenntartható módon működő agráripari vállalkozást létrehozni? Mit tesz a Master Good azért, hogy ilyen legyen?

A megújuló energia használata a modern gazdaságban már megkerülhetetlen, és ez bármely szegmensre igaz, az ipari gyártástól az élelmiszeriparig gyakorlatilag kötelező. Az agráriparban is az a cél, hogy fenntartható legyen a gazdálkodás. Első körben nyilván magát a termelési alapokat kell fenntarthatóvá tenni. Ezt pedig csak úgy lehet megteremteni, ha a gazdálkodásnak a lehető legkisebb környezeti lábnyoma van, és a lehető legnagyobb energiahatékonysággal működik minden. Ehhez minden lehetséges ponton ki kell iktatnunk a pazarlást, és növelnünk kell a hatékonyságot. Tehát a cél, hogy egy kiló élő csirkét kevesebb takarmánnyal, kevesebb víz és áram felhasználásával állítsunk elő. De úgy is lehet csökkenteni a pazarlást, illetve a környezeti lábnyomot, ha a mellékterméket újrahasznosítjuk, vagy hogy szél-, illetve napenergiát használunk. Tehát több irányból kell nekifogni, hogy a fenntarthatóság meg tudjon valósulni. A Master Goodnál minden területen a lehető legnagyobb hatékonyságra törekszünk, legyen az állattenyésztés, a takarmánygyártás, a baromfivágás vagy a továbbfeldolgozás. Fontosnak tartjuk, hogy ne kerüljön ki melléktermék a cégből. Ezért a telepeken keletkező trágyából például növényi tápanyagot készítünk, a vágóhídi melléktermékből pedig állateledelt, illetve ahhoz alapanyagot. Miután ez hasznosuló anyaggá válik, ezáltal ennek már nem az a környezeti lábnyoma, mintha kidobnánk.

Egyébként önök tudják, hogy a termékeiknek mekkora az ökológiai lábnyoma?

Vannak erre számításaink, de ezek egyelőre nem validáltak. Mindenesetre egy európai vagy egy brazil csirkemellfilé karbonlábnyoma egy kiló termékre vonatkoztatva 2,6 plusz-mínusz 0,97 kilogramm. Tehát egy kiló csirkemellfilé megtermelése 3,6 és 1,6 kilogramm szén-dioxid-kibocsátással jár. Azért ekkora a szórás, mert nyilván itt is vannak jobb és kevésbé jó szereplők. Az Európai Unióban körülbelül 2,8 és 4,2 a jellemző. A mi esetünkben pedig – a nem validált számítások alapján – 1,4-1,45 kilogramm per kilogramm. Tehát a Master Good ebből a szempontból előrébb jár, mint akár egy európai vagy akár egy brazil átlagos termelő. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ha a brazil csirkéről beszélünk, akkor azt el kell hozni valahogy Európába, amit sokszor meg is tesznek, és aminek persze szintén megvan a maga környezeti lábnyoma.

Tévhitek a húsevés körül

Az állattenyésztést kitartóan támadják, mondván, hogy a húsok előállítása negatívan hat a környezetre, míg a növényi élelmiszerek fenntarthatóbb termelésből származnak. Valóban le kell szoknunk a bolygó védelme érdekében a húsevésről?

Ha környezeti hatásokat nézzük, akkor mondjuk a cukkini vagy a bab karbonlábnyoma 1,5 körüli egy kilogrammra vetítve, vagyis annyi, mint a mi mellfilénké. Ha viszont fehérjeként akarunk összehasonlítani termékeket, akkor sokkal szignifikánsabb az eltérés a mellfilé javára, vagyis ugyanakkora környezeti lábnyommal sokkal több fehérjét állítunk elő a csirkehússal. Kedvelt példa, amikor 0,3-0,4 kilogramm per kilogramm karbonlábnyomú paradicsomot hozzák fel példának, csakhogy annak 3-4 százalék a fehérjetartalma, szemben a csirkemell 40 százalékával. Persze vannak szélsőséges vegetáriánusok, akikkel nem is lehet érdemi vitát folytatni a húsevés szükségességéről. De azt azért érdemes rögzíteni, hogy az ember alapvetően mindenevő, ezt igazolja a fogazata, az anyagcseréje, de a teljes szervezete is. A gyermekkorban pedig különösen nagy szükség van az állati fehérjére a szervezetnek. Erről rengeteg tanulmány készült, Horn Péternek is volt egy előadása arról, hogy egy adott ország, egy adott társadalom attól függő mértékben tudja genetikai potenciálját kihasználni, hogy milyen szintű hozzáférése van az állati fehérjékhez.

A Master Good hol tart a fenntarthatóságért végzett beruházásaival?

Jelenleg az éves áramfelhasználásunk bő 25 százalékát állítjuk elő naperőművekkel. Azt gondolom, hogy reális cél lehet ezt 40 százalékig felvinni, de ehhez még rengeteg fejlesztést kell végrehajtanunk, például az energiatárolás megoldására. A fenntarthatóság irányába azzal is sokat lehet lépni, ha lecsökkentjük azt az áram-, illetve földgázfogyasztást, amelyet mondjuk egy kiló termék előállítására fel kell használnunk. Ilyen fejlesztéseink is vannak és még lesznek is. A kisvárdai vágóhidunk hulladékhő-viszonyerő rendszereivel például rengeteget megtakarítunk. Most ott tartunk, hogy a korábbi fajlagos gázfelhasználásunkat már 30 százalékkal tudtuk csökkenteni, és a hővisszanyeréssel további 15-20 százalékot lehet még megtakarítani.

Az újrahasznosításban is vannak még tartalékok?

Igen, bár szerintem abban már elég jól állunk, így már viszonylag kisebb a mozgástér. A hővisszanyerő rendszerekben viszont még van tartalék, de idesorolhatjuk a Master Good csoport épülő új üzemét is, amelynek a tervezésekor az egyik szempont az energiahatékonyság növelése volt. Nagyobb kapacitású napelemeket építünk, hogy a környezeti lábnyomunkat ezáltal is csökkentsük.

A cél a teljes karbonsemlegesség. Ebben hol tartanak?

Mint mondtam, az európai fajlagos karbonlábnyom körülbelül 45 százalékán vagyunk, és ahogy mondtam, 

Ezzel szerintem körülbelül elérjük azt a maximumot, amit el lehet érni, és a hővisszanyerésekkel fogjuk még csökkenteni földgázfelhasználást, illetve olyan baromfitelepeket állítunk be a jelenleg használt, telepekkel szemben, amelyek sokkal környezetbarátabbak, illetve közelebb vannak a vágóhídhoz, ami a kisebb szállítási távolságok révén csökkenti a környezeti lábnyomot. A következő három év tehát elsősorban ezekről fog szólni, az utána következő egy évtized pedig arról, hogy tovább fogjuk növelni a zöldenergia arányát, illetve az energiatárolási kapacitásainkat. A baromfipiacon meghatározó fajtatulajdonos cégek visszajelzése alapján akár a keltetést, akár a hizlalást nézzük, hatékonyságban a világ top 1 százalékán belül vagyunk.

Idősebb Bárány László a jövőbe látott

Hogyan tudná leírni, mi kell ahhoz, hogy egy cég átálljon a fenntarthatóbb működésre?

A fenntarthatóság három pilléren alapul: a gazdasági fenntarthatóság az, hogy profitábilisan működjön a cég, a társadalmi fenntarthatóság, vagyis hogy elérhető árú, jó minőségű élelmiszert biztosítunk a fogyasztók számára, illetve a környezeti fenntarthatóság is. Ha ezek közül bármelyik nem működik, akkor nem szabad termelni. Hogy egy vállalkozás ezt meg tudja valósítani, ahhoz időt és pénzt kell rááldozni. Évek kellenek, mire ezeket a rendszereket felépíti, legyen szó akár melléktermék-hasznosításról vagy naperőművek építéséről. A Master Goodnál már hosszú ideje invesztálunk ebbe, és erőfeszítéseket teszünk azért, hogy a fenntarthatóság irányába fejlődjünk. Úgy gondolom, az elmúlt években nagyon sok szereplő elaludt, nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, és most több év lemaradását próbálja behozni, ami nehéz. Azt, hogy 

Talán nem hazabeszélés, hogy ebben nagy szerepe van édesapámnak, idősebb Bárány Lászlónak, aki tényleg előre gondolkodott, még a német vagy holland cégekhez képest is. Ha például most nyugat-európai vállalatok képviselőivel beszélek, és felmerül az, hogy nálunk mekkora hányadát adja a áramfelhasználásnak a naperőművekben megtermelt áram, akkor rácsodálkoznak, hogy ez itt milyen magas szinten van. Amikor pedig kérdezek, hogy ők miért nem fejlesztettek, azt mondják: úgy voltak vele, hogy ezelőtt hét-nyolc évvel a naperőmű megtérülése még 12-14 év lett volna, azt pedig túl soknak találták. Mi viszont akkor is bátran beleugrottunk ebbe: 2017-ben csináltuk az első nagy naperőműveinket, aztán a következő két évben is voltak naperőműves fejlesztéseink. Nyilván amikor megugrott az energia ára, akkor egyből más lett a megtérülés, ami most – nyilván sok egyéb tényező függvényében – hét-nyolc év lehet.

Ezek fényében mit gondol a Green Dealről, amely végül is szintén az agráripar kibocsátáscsökkentését célozza meg?

Szerintem az a baj a Green Deallel , hogy most sem a szereplők, sem a szabályozó szervek nincsenek tisztában azzal, mi is pontosan az elvárás. A bizonytalanságnak több alapja is van, és azt kell mondjam, hogy a szabályozó szervek nem korrektül mérlegelik a különböző szereplőket. Amíg az európai előállításnál humánegészségügyi és környezetvédelmi okokra való hivatkozással bizonyos dolgokat tiltanak, az Európai Unióba beérkező importnál pedig nem is írnak elő olyan követelményeket, amelyeket az uniós szereplőknek be kell tartaniuk, vagy ha előírják is, nem vizsgálják. Amíg ez így megy, addig ez egy eléggé kétszínű dolog. Egy autós példával, ez olyan, mint ha az európai autógyártóknak elő lenne írva, hogy légzsáknak, biztonsági övnek és féklámpának is lennie kell az autón, de közben be lehetne hozni mondjuk a kínai autókat ezek nélkül. Vagyis az egyik oldalon jelentős költség terheli az előállítókat, ami nincs meg a másik oldalon, eközben pedig a fogyasztókat sem védik megfelelően. Az agráriparban most ilyen a helyzet: az uniós növénytermesztők számára bizonyos hatóanyagok tiltottak a növényvédelemben, míg az import esetében ezeket nem ellenőrzik. Az állattenyésztésben pedig például az EU-ban betiltott antibiotikumokat használnak olyan országokban, ahonnan érkezik import – szintén ellenőrizetlenül. Ez versenyképességi hátrányt jelent az uniós termelőknek, és élelmiszer-biztonsági veszélyt a fogyasztóknak.