BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekordokat dönt az e-autó-pályázat – pár nap maradt a határidőig: erre kell figyelni

Az Energiaügyi Minisztérium fontos számokat közölt a záruló pályázatról. Az e-autók száma márciusban várhatóan túllépi a 75 ezret hazánkban.

Felpörgött és kikerekedik a hajrában a vállalati e-autó program. Az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdai Facebook-bejegyzése szerint jelentősen megélénkítette a flottazöldítési támogatás iránti érdeklődést a március végén lejáró benyújtási határidő.

Milliárdokat osztott ki az állam e-autó programban
elektromos autó
Felpörgött és kikerekedik a hajrában a vállalati e-autó program / Fotó: Shutterstock

A tárca tájékoztatása szerint keddről szerdára több fontos mérföldkövet is túllépett az igényelt járművek száma:

  • az összes kérelmezett gépkocsié 7000 fölé emelkedett,
  • ezen belül a személyautók száma meghaladta az 5500-at,
  • a kisteherautókból pedig már 1500-nál többet vásárolnának a cégek.

A közlemény szerint a 2024 februárjában elrajtolt kiírásra eddig több mint hatezer gazdasági társaság jelentkezett. A 30 milliárd forintos keretösszegből eddig már több mint 27,4 milliárd forintra érkezett be támogatási kérelem. A teljes forrásmennyiség több mint kétharmadát szerződésekben lekötötték, bő harmadát ki is fizették a nyerteseknek.

Az Energiaügyi Minisztérium két pályázaton összesen közel 60 milliárd forinttal támogatja a legnagyobb szennyezők közé tartozó közlekedés zöldítését. A másik felhívás a vidéki elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását célozza. A korábbi évek folyamatos növekedése után 2023-ban csökkenőbe fordult a közlekedési ágazat kibocsátása üvegházhatású gázokból.

Hétfőn zárul az e-autó-pályázat

A szaktárca még kedden küldött emlékeztetőt arról, hogy a támogatási kérelmeket 2025. március 31-én 10 óráig lehet benyújtani. A tiszta és csendes autók elterjedése élhetőbbé teszi a településeket. Az elektromos hajtású személygépkocsik, teherautók és kisbuszok olcsóbban működtethetők, mint a benzinesek. A leginkább környezetkímélő járműpark az évtized eleje óta több mint kilencszeresére nőtt.

A zöld rendszámmal forgalomba állított, tisztán elektromos gépkocsik száma márciusban várhatóan túllépi a 75 ezret Magyarországon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.