Idén februárban a turisztikai szálláshelyeken 1,0 millió vendég 2,3 millió vendégéjszakát töltött el, ezzel sikerült a tavaly februári szintén erős adatokat is felülmúlni, mindemellett a vendégek számában is két számjegyű növekedést tudott elérni a szektor – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki, idegenforgalomra vonatkozó adatközléséből.
Az kevésbé pozitívum a friss adat kapcsán, hogy 2025 első két hónapjában a külföldi vendégéjszakák számának emelkedése mellett a magyar vendégéjszakák száma kisebb csökkenést mutat. Az MBH Elemzési Centrumának szakértői 2025-ben azt várják, hogy folytatódik az idegenforgalom növekedési trendje a nemzetközi folyamatokkal összhangban, melyet a reálbérek növekedése és az egyéb olyan juttatások is támogatnak, mint például a családi adókedvezmény fokozatos megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák szja-kedvezménye.
Megjegyezték, hogy január után februárban is csökkentek Széchenyi Pihenőkártya költései, az előző év azonos hónapjához viszonyítva folyó áron 1,2 százalékkal kevesebbet, 2 milliárd forintot költöttek februárban a kártyatulajdonosok a turisztikai szálláshelyeken. Az egymás utáni kéthavi csökkenést magyarázhatják a SZÉP-kártya változások, melyek januártól vannak érvényben: az ide érkező juttatások 50 százalékát lakásfelújításra lehet majd fordítani.
Az MBH elemzése a rövid távú kilátások kapcsán megjegyezte, hogy prognózisuk szerint folytatódik az idegenforgalom növekedési trendje a nemzetközi folyamatokkal összhangban. Árnyalva a képet, a forint gyengülése miatt drágulhatnak a külföldi utazások, emiatt elképzelhető, hogy idén több magyar fog belföldön nyaralni. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szerint
A CBRE adatai szerint 2025-ben kilenc új szálloda nyitása várható Budapesten, összesen 800 szobával, a következő években pedig további 3700 szoba készülhet el, ha az összes beruházás megvalósul.
A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint, ha ilyen ütemben erősödik a szektor, akkor már 2030 előtt elérhető a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiában célként kitűzött 20 milliós vendég- és 50 milliós vendégéjszakaszám, valamint a 16 százalékos GDP-hozzájárulás.
A vendéglátóipar visszafogottabb növekedéssel indította az évet, januárban 5 százalékkal múlta felül a forgalom az előző évit. A vendégéjszakák számának növekedéséből leginkább azok a vendéglátóegységek profitálnak, amelyek elsősorban a külföldi vendégekre szakosodtak.
Az idén bevezetett új szabályozás, miszerint a SZÉP-kártyán lévő összegek 50 százaléka otthonfelújításra is fordítható, várhatóan a vidéki éttermek forgalmát vetheti leginkább vissza. A fogyasztók árérzékenysége 2025-ben is meghatározó, így óvatos bevételnövekedésre lehet idén számítani. 2025-ben a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése és az ezeket felhajtó magasabb fizetések kitermelése ad majd feladatot. Másrészről ha a gazdasági környezet kedvezően alakul és a bizalomhiány oldódik, a reálbérek növekedése az éttermek forgalmának bővülését is segítheti idén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.