A személyi jövedelemadó bevallásának határideje 2025. május 20., és az szja 1+1 százalékáról is legkésőbb eddig az időpontig lehet rendelkezni. Ha valaki nem nyilatkozik, vagy lekési ezt a határidőt, akkor kevesebb kedvezményezettnek adja meg az esélyt – akár – egy „nagy lépés” megtételére. Ez a kis lépés – a nyilatkozat kitöltése – nagy lépés lehet egy felajánlásra jogosult szervezetnek – derült ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfői közleményéből.
Az adóhatóság megjegyezte, hogy idén is mindenki szabadon rendelkezhet befizetett adója 1+1 százalékáról. Az egyik 1 százalék felajánlható egy civil szervezetnek, további 1 százalék pedig valamely vallási közösségnek vagy a Nemzeti Tehetség Programnak.
A rendelkezőnyilatkozat akár az szja-bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is benyújtható a NAV-hoz a „24EGYSZA” lapon május 20-ig. Az szja 1+1 százalékáról legegyszerűbben a NAV eSZJA felületén lehet rendelkezni.
A vallási közösség vagy a Nemzeti Tehetség Program számára szóló, korábban tett formailag érvényes nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg másik technikai számos kedvezményezettet, vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza.
A civil kedvezményezett számára – a korábbi évekhez hasonlóan – továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.
Az adózók az 1+1 százalékról rendelkezőnyilatkozaton jelezhetik, hogy a nevüket és elérhetőségüket a megjelölt civil kedvezményezettel közölheti a NAV. Az adatkezelési hozzájárulás és az adatok feltüntetése a rendelkező nyilatkozaton önkéntes, nem feltétele az érvényes rendelkezésnek.
A felajánlással kapcsolatos minden további részlet megtalálható a NAV 25. számú információs füzetében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.