
Ragadós száj- és körömfájás: itt a kedvező fordulat – nagy bejelentést tett a Nébih
A Nemzeti Élelmiszerlánc–biztonsági Hivatal (Nébih) és a helyi hatóságok szakemberei befejezték a ragadós száj- és körömfájásjárvány kitörésével érintett kontaktgazdaságok mintavételeit, minden vizsgálat negatív eredménnyel zárult – számolt be róla a Kisalföld.

A mostani esetet megelőzően a ragadós száj- és körömfájás Magyarországon legutóbb 1973-ban fordult elő. A járvány komoly kihívások elé állítja a gazdálkodókat.
Azonban az elmúlt napok kedvező járványügyi helyzete következtében az országos főállatorvos március 18-tól újabb korlátozások feloldásáról döntött. Többek között Győr-Moson-Sopronban (a kisbajcsi kitörés köré vont korlátozott terület kivételével) is újra engedélyezte a sertések, szarvasmarhák, juhok és kecskék belföldi mozgatását, valamint azonnali vágásra történő szállítását.
Lecsengőben a ragadós száj- és körömfájásjárvány
A március eleji kisbajcsi járványkitöréssel összefüggésben 45, úgynevezett kontaktgazdaságot vizsgáltak a vármegyei kormányhivatal és a Nébih szakemberei. A vizsgálatok során levett 4973 minta mindegyike negatív eredményt hozott.
Az alábbi korlátozások feloldásáról döntött dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos.
- Azonnali vágásra fogékony állatok Győr-Moson-Sopron vármegye területén kívülre is kiszállíthatóak, a technológiai mozgatás azonban csak a vármegye területén történhet.
- Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyék területén elrendelt belföldi, valamint európai uniós korlátozások feloldásra kerülnek.
- A fogékony állatfajok más tagállamba történő kiszállítása, Győr-Moson-Sopron vármegye kivételével, az ország többi területéről 2025. március 18-tól engedélyezett.


