A tájékoztató szerint a kormány elkötelezett a turisztikai kkv-k erősítése mellett, hiszen a szektor kiemelt szerepet játszik a gazdasági növekedésben és a munkahelyteremtésben.
Ezt a célt szolgálja az ezerfősnél kisebb lélekszámú települések italüzleteinek fejlesztésére igénybe vehető, 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatás is, amelyre március 3-tól nyújthatják be igényüket a sörözők, borozók és presszók üzemeltetői. Az új pályázat a tavaly meghirdetett ágazati támogatási program folytatása, amelynek eredményeként eddig több mint 3300 pályázó nyert el támogatást országszerte.
Emlékeztettek: a tavaly májusban indított, vidéki vendéglátó üzletek versenyképességének erősítését szolgáló támogatási programban hat üzlettípusban üzletenként egymillió forintos forrást igényelhettek. A kiírási kritériumok értelmében bármely, egész éves nyitva tartású vidéki vendéglátóhely üzemeltetője kaphatott fejlesztési forrást működési stabilitását célzó vagy energiamegtakarítást eredményező fejlesztéshez, eszközbeszerzéshez. A beérkezett igénylések döntő többségét, több mint 2200-at eszközbeszerzésre nyújtották be. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ rendszerén keresztül Pest, Győr-Moson-Sopron és Veszprém vármegye szolgáltatói adták be a legtöbb pályázatot – közölték.
A kistelepülések italüzleteinek támogatására megjelentetett új konstrukciót is máris jókora érdeklődés övezi. Az április 3-ig nyitva álló felhívás a kisfaludyprogram.hu weboldalon érhető el.
A hazai vendéglátó üzletek tetemes hányadát adják Magyarország turisztikai bevételeinek,
így versenyképességük javítása alapvető jelentőségű az ágazat teljesítményének fokozása érdekében – hangsúlyozta Suhajda-Molnár Anikó, a támogatáskezelő Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.