A Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat egy cég irányítója ellen, aki csaknem 80 millió forint adót csalt el. A 44 éves vállalkozó a háttérből irányított egy céget, amely gazdasági tevékenységet folytatott, építőipari kivitelezési – bontási, villanyszerelési, aszfaltozási, festési, javítási – tevékenységet végzett.
Ezen túl HR-tanácsadási, informatikai és hobbifotósként fotós szolgáltatásokat is vállalt. A tevékenységével összefüggésben számlákat állított ki gazdasági partnerei részére, akik azok áfatartalmát megfizették a trükkös vállalkozónak. A férfi megbízott egy nőt, hogy könyveljen neki, azonban a megbízás alatt nem bocsátotta a könyvelő rendelkezésére a könyvelés alapjául szolgáló bizonylatokat.
A könyvelőt az áfabevallási kötelezettség nullás adattartalommal történő teljesítésére utasította, annak ellenére, hogy valójában rendszeres bevétele volt a cégnek, emellett volt olyan, hogy ellátta a könyvelőt adatokkal, azok azonban nem voltak valósak.
A férfi összességében ily módon több év alatt 76 millió forint áfát titkolt el és nem fizetett be.
A Fővárosi Főügyészség a férfit különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen és közvetett tettesként elkövetett költségvetési csalás bűntettével és folytatólagosan, közvetett tettesként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolta meg, vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés, pénzbüntetés, valamint cégvezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a Fővárosi Törvényszék előtt.
Kőbányát ellepték a fináncok: távol-keleti adócsalókon ütött rajta a NAV – több százmillió forintnyi árut foglaltak le
Több mint négyszázmillió forint értékű Adidas, Nike, Louis Vuitton, Givenchy és Ralph Lauren márkajelzésű hamis árut foglaltak le az akcióban. Európa egyik legátfogóbb adóadatbázisának köszönhetően egyre nehezebb elbújni a NAV elől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.