Tovább lassult a bérdinamika Magyarországon, a Központi Statisztikai Hivatal csütörtök reggel közölt adatai szerint februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 9,3, míg a nettó átlagkereset 9,1 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.
Mindez azt jelenti, hogy 2021 decembere után ismét 10 százalék alatti bérdinamikát mértek Magyarországon. Az elmúlt években a minimálbér erőteljes emelése, illetve az infláció tolta maga előtt a kereseteket. Idén januárban azonban, összefüggésben a lassuló inflációs környezettel, a minimálbér már csak 9, a garantált bérminimum pedig 7 százalékkal emelkedett, tehát borítékolható volt, hogy lassul a bérkiáramlás. Mivel az elmúlt években általában rendre a kettő között húzódott a bérdinamika, az év hátralévő részében 8 százalék körüli átlagkereset-növekedésre lehet számítani.
Ezzel együtt a bérnövekedés erőteljes: februárban a bruttó átlagkereset 661 400, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 455 ezer forint volt.
Ha a konkrét adatokat nézzük, a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 632 500 forint volt, ami 9,4 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában.
A rendszeres bruttó átlagkereset:
Mivel a fogyasztói árindex februárban érte el a csúcsát, így reálkereset 3,5 százalékkal emelkedett. A KSH közzétette ezúttal, hogy a kvintilisekben mekkora béremelkedést mértek. Érdekes módon a korábbi időszakkal szemben az alacsonyabb bérsávokban most kisebb a bérnövekedés,
ezt tükrözi a bruttó mediánkereset alakulása, amely 533 600 forint volt, és csak 8,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A legnagyobb bérkiáramlás februárban a negyedik kvintilisben, 720 ezer forint fölött történt, ahol 10,9 százalékkal emelkedtek a bruttó keresetek, utána az ötödik kvintilis következik 10,3 százalékos növekedéssel. A legalacsonyabb bérdinamikát az elsőben mérték, ott mindössze 8,3 százalékkal emelkedett a bruttó átlagkereset.
Már tavaly is megfigyelhető volt, hogy egyre több nemzetgazdasági ágban éri el az egymillió forintot a bruttó átlagkereset.
Most februárban az információ-kommunikáció és a pénzügyi szektorban sikerült átlépni a bűvös határt.
Utánuk következik jócskán lemaradva az energiaipar és a tudományos-műszaki tevékenységek, de azokban is már 800 ezer forint fölött van a bruttó átlagkereset.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.