A magyarok közel kétharmada – 62 százalék – hallott már a készülékbeszámítás lehetőségéről, de még sosem próbálta, pedig az áruházláncok egyre nyitottabbak a használt felújított termékek vásárlására is – derült ki a MediaMarkt megbízásából készült friss, országos reprezentatív kutatásból.
Megtudtuk azt is, hogy mi történik azokkal a készülékekkel, amelyeket lecserélünk, mert újat szeretnénk, vagy mert már nem felelnek meg az igényeinknek, de még működőképesek: a felmérés szerint jelentős arányban (54 százalék) egyszerűen „eltesszük, jó lesz még valamire” alapon egy fiókba vagy szekrénybe kerülnek. Bár egyre többen keresnek tudatos megoldásokat – 18 százalék már beszámíttatja régi készülékét elektronikai áruházban, 19 százalék eladja online piactereken, 26 százalék pedig elajándékozza –, még mindig van egy réteg (6 százalék), aki egyszerűen a kommunális hulladékba dobja azokat, súlyosan terhelve ezzel a környezetet.
A mobiltelefonok esetében különösen jellemző a hosszú használati idő:
mindössze 2 százalék cseréli évente a készülékét, míg a túlnyomó többség (68 százalék) 4-5 évig, vagy akár még tovább használja ugyanazt a telefont.
Ez egyrészt dicséretes tudatosságra utal, másrészt viszont azt is jelenti, hogy rengeteg, még potenciálisan értéket képviselő eszköz kerül ki a használatból anélkül, hogy visszakerülne a gazdasági körforgásba.
A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy bár a magyarok jelentős része (54 százalék) még mindig őrizgeti a használaton kívüli eszközeit, nagy a nyitottság a változásra. A készülékbeszámítás lehetőségéről a megkérdezettek 62 százaléka hallott már, de még sosem élt vele – ez hatalmas kiaknázatlan lehetőséget jelent. Legszívesebben mobiltelefont (56 százalék), háztartási gépeket (49 százalék), tévét vagy audió eszközt (47 százalék), illetve laptopot (42 százalék) vinnének be ilyen módon az üzletekbe.
A beszámítás vonzerejét jelzi, hogy a válaszadók 41 százaléka kifejezetten szimpatikusnak tartja ezt a lehetőséget, további 35 százalék pedig akkor lenne rá nyitott, ha megfelelő mértékű kedvezményt kapna cserébe az új készülék árából.
Ezzel párhuzamosan a felújított elektronikai cikkek piaca is egyre vonzóbb a vásárlók számára. A megkérdezettek jelentős része szívesen vásárolna felújított laptopot (45 százalék), mobiltelefont (38 százalék) vagy háztartási nagygépet (34 százalék). Mindössze 18 százalék zárkózik el teljesen a használt, de garantáltan jó állapotú, felújított termékek vásárlásától.
Aljas módon verik át az időseket a Facebookon – most épp a MediaMarkt nevével éltek vissza a csalók
Egyre több az idős embereknek célzott hamis hirdetés a közösségi oldalakon. Belefutottunk egy hirdetésbe, melyben a csalók az egyik legnagyobb elektronikai áruházlánc nevében kínáltak olcsó laptopokat. Megkérdeztük a MediaMarktot, hogyan tudnak ők és a felhasználók védekezni a kiberbűnözés e formája ellen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.