MÁV: mostantól olyan mozdony szállítja az utasokat Magyarországon, amilyen korábban még sosem
Hosszas, sok hónapnyi előkészületeket követően, várhatóan most már tényleg menetrend szerinti forgalomba áll a Svédországból, a Nordic Refinance lízingcégtől használtan beszerzett, dán eredetű dízelmozdonyok első példánya. A mozdony április 17-én több MÁV-járat kocsijait is húzni fogja Tapolca és Balatonfüred között – írta csütörtökön az Iho.

A MÁV a német Thyssen–Henschel által 1981 és 1985 között gyártott, jó állapotú, megbízható, nagyteljesítményű (3300 lóerős, 175 kilométer per órás sebességre képes) dízelmozdonyok közül tizenötöt bérelne a svéd lízingcégtől.
A Svédországban TMe sorozatú, hattengelyes gépeket korábban a dán nemzeti vasút, a DSB használta távolsági Intercity-forgalomban, majd a Nordic Refinance vette át, akikkel a MÁV csoport leányvállalata, a MÁV Rail Tours Kft. köt a tervek szerint öt évre szóló bérleti szerződést. A mozdonyokat a MÁV Személyszállítási Zrt. (a korábbi MÁV-Start) a MÁV Rail Toursszal kötött, hatályos együttműködési megállapodás keretében veszi igénybe.
Korábban két, már hónapok óta MÁV-tulajdonba került gép (1517 és 1535) a napokban mozdonyvonatként ment fel az őket a hazai közlekedésre felkészítő dombóvári műhelyből a Magyar Vasúttörténeti Parkba. A dízelmozdonyokból eddig öt érkezett meg Magyarországra: a fentebb említett két gépen felül az 1504-es, az 1524-es és az 1527-es.
Azt pletykálják, német mozdonyokat szerezhet be a MÁV: a Balatonnál vethetik be őket – videó
Nem megerősített iparági források szerint német mozdonyokat vásárolhat a MÁV. A 218-asok minőségi ugrást jelenthetnek a magyar vasutakon. A dízelmozdonyok a Balaton partján vagy az Alföldön állhatnak üzembe.