BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rendkívüli: most jelentette be a honvédelmi miniszter – bevetik a magyar hadsereget a száj- és körömfájás ellen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejelentette, hogy a Magyar Honvédség kijelölt helyeken fertőtlenítési feladatokat lát majd el.

Az elmúlt napokban újabb hazai marhatelepeken jelent meg a ragadós száj- és körömfájás betegség. A Magyar Honvédségre lehet számítani! – írta ki közösségimédia-felületeire a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt üzente a gazdáknak, hogy „katonáinkkal, csakúgy, mint a tavalyi árvíz idején, most is készen állunk, és segítünk, ahol kell”.

Rendkívüli: most jelentette be a honvédelmi miniszter – bevetik a magyar hadsereget a száj- és körömfájás ellen
Rendkívüli: most jelentette be a honvédelmi miniszter – bevetik a magyar hadsereget a száj- és körömfájás ellen / Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher

A honvédelmi miniszter elmondta, hogy az új intézkedések következtében 

a Magyar Honvédség kijelölt helyeken fertőtlenítési feladatokat lát majd el.

Szerdán már az osztrák hatóságok is életbe léptettek több korlátozó intézkedést, amellyel megakadályoznák, hogy a száj- és körömfájás átterjedjen az osztrák gazdák állattelepeire is. A magyar határ közelében szigorú ellenőrzést vezettek be, a távolabbi településeket pedig megfigyelési övezetté nyilvánították.

A ragadós száj- és körömfájás miatt ellehetetlenült gazdaságok most rendkívüli támogatásra számíthatnak : a kormány engedélyezte, hogy a Bérgarancia Alapból fedezhessék az elmaradt béreket. Az intézkedés célja, hogy megvédje a munkahelyeket és biztosítsa az alapvető élelmiszer-ellátást a veszélyhelyzet idején.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.