BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tömegek rohamozzák meg a Balatont hétvégén – így reagált a MÁV a nyár érkezésére

Érkezik az idei szezon első nyári hétvégéje. A várható jó idő miatt tömegek indulnak útnak a Balatonhoz. A MÁV felkészült a nagy rohamra.

Az előrejelzések szerint végre nyárias időjárás lesz a hét végén, emiatt a MÁV csoport megerősített kapacitásokkal készül a Balatonhoz utazók kiszolgálására.

Balaton, kerékpár, vasút, kerékpáros közlekedés, kerékpárszállítás, vonat, máv
Fotó: MÁV csoport / Facebook 

Az állami vasúttársaság közleménye szerint már három hete a sűrűbb eljutást és több kapacitást biztosító, előszezoni menetrend szerint közlekednek a járataik, ám ezenfelül is tervezik klímás mentesítő motorvonatok indítását, szükség esetén pedig már MÁV-buszok is készenlétben állnak, hogy minden utas és csoport kényelmesen célba juthasson.

  • Szitakötő InterRégiók indulnak péntek délután Kelenföldről Fonyódra, onnan vissza pedig vasárnap délután,
  • az ugyancsak mentesítő vonatként besegítő Keresztespók InterRégió pedig Balatonfüredtől biztosít kényelmes eljutást a fővárosba vasárnap este.

A MÁV azt tanácsolja az utasoknak, hogy a várhatóan erős hétvégi utasforgalom miatt ezúttal is érdemes elővételben megvásárolni a menetjegyeket és helyjegyeket, hiszen minél többen jelzik előre, hol és mikor vennék igénybe a vasúti vagy autóbuszos szolgáltatásokat, annál biztosabbá tehetik nem csupán a saját utazásukat, de közvetve az utastársakét is, hiszen az elővételi információk birtokában a MÁV csoport valóban ott vetheti be a megerősített járatokat, ahol azokra leginkább szükség lesz.

Felkészült a balatoni szezonra a MÁV

A Déliben, valamint Budapest-Kelenföld, Székesfehérvár, Siófok és Balatonfüred állomáson, a hét végén napközben utasmenedzserek segítik a közlekedőket a megfelelő vonat, kocsi, mentesítő vagy erősítő járat megtalálásában. Ennek ellenére a vállalat szerint kiemelten fontos, hogy a csoportok előre jelezzék utazási szándékukat a MÁV csoport megfelelő csatornáin.

A déli part felé már pénteken többletkapacitásokat állít hadrendbe a MÁV: délután két mentesítőjáratot indítanak Kelenföldről 15:01-kor és 17:01-kor Fonyódra, ezek a Szitakötő InterRégió nevet kapták, és a Balaton InterCity megállási helyein állnak meg. A vasárnapi hazautazáshoz az északi part felől a már megszokott Keresztespók InterRégió áll szolgálatba 17:50-es indulással Balatonfüredről. A déli partról indulóknak Fonyódról 15:55-kor startol a Szitakötő InterRégió, amely szintén Budapest-Kelenföldre érkezik. Ezek a mentesítőjáratok helyjegy nélkül vehetők igénybe.

A Dunakanyarban élők számára ezen a hétvégén is közvetlen eljutást biztosítanak a Balatonhoz a Jégmadár expresszel. Hozzátették, hogy folyamatosan figyelemmel követik a járművek kihasználtságát, és szükség esetén az Országos Haváriaközpont munkatársai pluszkocsi beállításáról gondoskodnak, illetve mentesítő buszokat indítanak az utasokért.

Fontos, hogy a kiemelt InterCity és expresszvonatokkal (Tópart és Balaton InterCityk, a Jégmadár expresszek, Kék Hullám expresszek) a Balatonhoz eljutás helyjegyköteles, azonban a tóparti megállóhelyek között helyjegy nélkül lehet utazni.

Kiemelten figyel a kerékpárosokra a MÁV

A vasúttársaság emlékeztetett, hogy szombaton rendezik a Tour de Balaton amatőr kerékpáros versenyt és teljesítménytúrát is, amelyen csaknem háromezer biciklis vesz részt. Számítunk rá, hogy sokan vonattal érkeznek a siófoki rajthoz. Őket arra kérik, ha még nem vették meg a jegyeket, kerékpárjegyeket és helyjegyeket, akkor még pénteken elővételben tegyék meg, mert a kerékpárszállító kocsik kapacitását a helyjegyek fogyásától függően tudják elosztani.

A vonatokra 500 forintos kerékpárjegyet és kerékpárhelyjegyet is kell venni. (Az ár 100 forinttól 990 forintig terjed, minél nagyobb bicikliszállítási kapacitású az adott járat, annál olcsóbb.)

A MÁV kiemelte, hogy több mint egy tucat nagy kapacitású bicikliszállító kocsival készülnek a balatoni járatokon: a Déli partra elsősorban a Tópart és a Balaton InterCityket, az északi partra pedig a Vízipók sebesvonatokat és a Kék Hullám expresszeket ajánlják a bringásoknak. A többi, elsősorban motorvonattal közlekedő járaton korlátozott a bicikliszállítási lehetőség.

A kerékpárszállító kocsik járművön belüli elhelyezkedését az utastájékoztató felületeken is jelezni fogja a vasúttársaság a hétvégén (az EMMA, MÁV és MÁV+ appon, a jegy.mav.hu oldalon és a Vonatinfón, valamint az alkalmas állomási kijelzőkön).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.