BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Szalai Piroska: ma Németországgal focizunk egy klubban

Míg 2010-ben Görögországgal és Romániával fociztunk egy klubban, ma Németországgal – ezt mondta Szalai Piroska, a miniszterelnök főtanácsadója a Figyelő Kicsik, közepesek, erősek című kkv-konferenciáján. Szerinte nem igaz az az állítás, hogy Magyarországon csökkent az életszínvonal az elmúlt években, tavaly volt a rendszerváltás óta eltelt időszakban a harmadik legmagasabb a reálbérek növekedése.

Az inaktívak számának jelentős csökkenésének köszönhető, hogy egymillióval többen dolgoznak ma Magyarországon, mint 2010-ben – erről beszélt Szalai Piroska miniszterelnöki főtanácsadó a Figyelő Kicsik, közepesek, erősek című kkv-konferenciáján, Hozzátette, hogy bő évtizede még kétmillió inaktív volt Magyarországon, ez jelenleg egymillió alatt van.

Szalai Piroska: ma Németországgal focizunk egy klubban / Fotó: Vémi Zoltán

Szerinte tartunk ott ma foglalkoztatottságban, mint a 80-as években, amikor csúcson volt a hazai munkaerőpiac. Emlékeztetett rá, hogy a rendszerváltás után másfél millióan veszítették el a munkahelyüket, a helyzet 1997 után stabilizálódott, de nem sikerült előrébb jutni. Végül 2015-re sikerült elérni az uniós átlagot.

Míg 2010-ben Görögországgal és Romániával fociztunk egy klubban, ma Németországgal

mondta Szalai Piroska, aki elárulta, hogy az utóbbi években a munkaerőpiac javuló számai a nők foglalkoztatásának köszönhető.

A miniszterelnöki főtanácsadó rámutatott, hogy Magyarországon az egyik legmagasabb a high tech vállalatok körében a foglalkoztatottak aránya, sőt, a nők között Írország után a második legnagyobb. Hasonlóan kedvező a kisgyermekes anyák foglalkoztatotti rátája uniós szinten, ez korábban ugyan 20-30 százalék között volt, mára jóval az uniós átlag fölé emelkedett. Arról is beszélt, hogy tavaly volt a rendszerváltás óta eltelt időszakban a harmadik legmagasabb a reálkeresetek növekedése, több mint 9 százalékkal emelkedett a fizetések vásárlóereje, idén erre rakódik rá 4,5 százalékos reálbér-növekedés.

Nem igaz, hogy csökken a magyar életszínvonal

tette világosság Szalai Piroska, aki szerint ezt igazolja, hogy a háború előtti időszakkal egybevetve a harmadik legnagyobb volt a magyar reálbérek növekedése a EU-ban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.