A magyar előfizetések 27 százaléka (2,7 millió eszköz) csatlakozott külföldi szolgáltató mobilinternet-hálózatára a múlt év harmadik negyedévében – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kedden publikált Mobilpiaci jelentéséből.
Az NMHH rendszeresen beszámolót tesz közzé a mobiltelefon-használati szokásokról, egyebek között a hanghívások és a mobilinternet külföldi igénybevételéről. A jelentés negyedéves idősorát vizsgálva megállapítható, hogy (a Covid időszakától eltekintve) évről évre több mobiltelefon-előfizetést használnak külföldön.
A jelentés szerint az országon kívül használt mobilok száma erősen szezonális. A harmadik negyedévben, azaz a nyári szabadságok idején kiugróan magas, míg a téli időszakban alacsony. Az is kitűnik, hogy míg 2019-ig a külföldön hanghívást indító előfizetések száma volt magasabb, ezt követően már inkább a mobilinternetre csatlakozók voltak többen.
Az NMHH internethasználói felmérése szerint 2024-ben a 16 éves vagy idősebb mobilhasználók 28 százaléka utazott az elmúlt 12 hónapban üdülés, munka vagy tanulás céljából olyan országba, ahol – az európai szintű szabályozásnak megfelelően – hazai tarifával használhatta mobilját (például európai uniós országok, Egyesült Királyság, Izland, Norvégia). A mobilhasználók 17 százaléka indított hanghívást a kedvezményes zónában, és 22 százalék használta a mobilinternetet. Érdekes, hogy ilyen esetben, bár a költségek a hazaihoz hasonlók, az utazók többsége mégis kevesebbet mobilozik, mint otthon.
Mint írták, a kedvezményes zónán kívülre már kevesebben utaztak. A mobilelőfizetők 13 százaléka fordult meg ott, ahol már nem hazai tarifák alapján számláznak a mobilszolgáltatók. Nyolc százalékuk indított hanghívást, és 8 százalék használta a mobilinternetet. A kétféle zónába utazók mobilhasználati arányai alapján elmondható, hogy elsősorban a mobilinternet használatát csökkentették a magasabb roamingköltségek.
Az NMHH kiemelte, hogy a kedvezményes zónán kívüli roamingdíjak alapvetően magasak. Azonban a hazai szolgáltatók az előfizetési díjon felül fizetendő összegért kiegészítő roamingadatkeretet is kínálnak.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy ezekkel az otthoninál drágábban, de legalább kiszámítható díjért lehet külföldön mobilinternetezni. Sok esetben ennél kedvezőbben lehet helyi előfizetést, esetleg bank vagy légitársaság online felületén eSIM-et vásárolni. A kedvezményes zónán kívül utazók előszeretettel éltek is ezzel, hiszen 47 százalékuk vásárolt már külföldi előfizetést az elmúlt 12 hónapban. Az ilyen szolgáltatások igénybevétele viszont már nem a hazai mobilszolgáltatók forgalmát gyarapítja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.