BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Babona vagy valóság? – a biztosító elárulta, mennyivel több a baleset péntek 13-án

A tőzsdei befektetők, a repülővel utazók és a házasságkötők is tartanak ettől a naptól. Június 13-a idén péntekre esik. Az Allianz biztosító elárulta, hogy a legendásan balszerencsés nap mit jelent a statisztikáiban.

Idén június 13-a pénteki napra esik. Sokan babonás félelemmel tekint péntek 13-ára. Nem minden gazdaságban számítanak szokványosnak azok a péntekek, amelyek az adott hónap 13. napjára esnek, a babonásabb országokban (amilyen például az Amerikai Egyesült Államok) a tőzsdei kereskedésre is kihatnak ezek a napok. Ebben a hiedelmek mellett annak is szerepe lehet, hogy még élénken élnek a befektetők emlékeiben 1989. október 13-ának történései, ugyanis azon a pénteken a mértékadó tengerentúli tőzsdeindex, a Dow Jones 7 százalékos eséssel zárt.

péntek 13. babona
biztosítás, biztosító, káresemény
Allianz
Két nap múlva péntek 13-a lesz / Fotó: Shutterstock

Szintén jól mutatja a babonák erejét, hogy Írországban például péntek 13-án megcsappan az esküvők száma, a szigetország repülőterein pedig 4-5 százalékpontos forgalomcsökkenés mutatkozik a többi péntekhez képest.

Magyarországon is elterjedt a babonás hiedelem. Az Allianz Hungária Biztosító ennek kapcsán összegezte az elmúlt tíz év lakossági gépjármű- és lakásbiztosítási kárstatisztikáit. Az adatokból jól látszik, hogy a hétfői napokon a legmagasabb a káresemények száma. Ebben azonban szerepet kap az is, hogy gyakran a hét első munkanapján jelentik be a szombati és vasárnapi káreseményeket is. Amennyiben ettől megtisztítjuk az adatsort, a péntek lesz a listavezető, a hét ötödik napján ugyanis 12 százalékkal több kárról érkezik bejelentés, mint egy átlagos napon, gépjárműkároknál pedig még magasabb, 22 százalék ez az arány. Ez minden bizonnyal a hétvégéhez köthető megnövekedett forgalom miatt is van így.

Mi a helyzet a hónap 13. napjára eső péntekekkel?

A 2015 elejétől 2024 végéig tartó tízéves periódusban összesen 18 ilyen nap volt, és az Allianz adatai arról tanúskodnak, hogy ezeken a napokon 5 százalékkal több káreseményt jelentenek be az ügyfelek, mint a nem 13-ára eső péntekeken. Ha az összes többi nap átlagával hasonlítjuk össze ennek a 18 napnak a számait, akkor 17 százalékkal magasabb értékeket kapunk.

Az elmúlt 10 év legsúlyosabb péntek 13-ája egyébként 2017 januárjában volt, amikor több mint kétszer annyi káresetet rögzítettek az Allianz Hungária Zrt. munkatársai, mint egy átlagos napon, az ingatlanokat ért károkat nézve pedig háromszor annyit.

Az eredmények alapján tehát a péntek 13-a tekintetében többen nyom a latba az, hogy péntekre esik, mint az, hogy a hónap 13. napjára jön ki a hét ötödik napja. A biztosító szakemberei azt tanácsolják, hogy ezen a napon is, mint mindig, felkészülten, megfelelő biztosítással (a nyaralni indulók esetében utasbiztosítással) rendelkezve álljunk elébe az esetlegesen bekövetkező váratlan eseményeknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.