A MÁV Zrt. vezérigazgatója azonnali vizsgálatot rendelt el, mert – mint írja – az nem elfogadható, hogy egy 10 éve „pincétől a padlásig” felújított vasúti pályán újra sorompóhiba miatt szívjanak családok ezrei. Hegyi Zsolt kiemelte, hogy a sorompó éppen a pünkösdi hosszú hétvégén, ráadásul a balatoni vasútvonalon – ezúttal Érd és Tárnok között – okoz hatalmas bosszúságot.
Sajnos nem ez az első sorompóhiba a vezérigazgató közleménye szerint ezen a héten. Más hasonló példa is volt, a kényszerű sebességcsökkentés hatására pedig a sűrű vonatforgalomban tetemes késések keletkeznek. „Amit tudunk tenni, azt ebben a helyzetben is megtesszük: a vonatok egy része az érintett szakaszt el tudja kerülni a másik érdi vasútvonalon, a haváriaközpont átvette a vezénylést. Köszönöm az érintett utasok türelmét, illetve a vonal felújítását végző beszállítók nevében is bocsánatot kérek mindannyiuktól” – olvasható.
Hegyi Zsolt felidézi, hogy ezt a vonalat 10 évvel ezelőtt teljesen felújították, a sorompókat és a biztosítóberendezést a Siemens szállította, több mint 15 milliárd forintért.
„A szinte mindennapos műszaki hibák egy ilyen vasútvonalon nem tolerálhatók, ezért azonnali és átfogó vizsgálatot rendelek el a MÁV Pályaműködtetési Zrt.-nek, hogy az egykori szállítóval együttműködve találják meg a helyzet gyors rendezésének módját. A vizsgálat eredményeiről természetesen tájékoztatást adunk majd a nyilvánosságnak” – zárul a közlemény.
Azonnal reagált az ügyre a területért felelős miniszter, Lázár János. Mint írja: teljes összegű kártérítést fizet a MÁV csoport a balatoni vonal mai károsultjainak, vagyis nem csupán a jegyár 50 százalékát.
„Így döntöttem azt követően, hogy ma ismét elesett épp az a vasútvonal, amelyet mindössze 10 éve újított fel teljes körűen a Siemens” – olvasható.
A visszajáró pénz felét ma, felét kedden (a banki szünet után) juttatja vissza a MÁV mindazoknak, akik appon vagy interneten vették a jegyüket. Nekik nincs semmilyen teendőjük. A többi érintett utas már ma 17.00 órától egészen kedd éjfélig kezdeményezheti, illetve meg is kapja a teljes jegyárvisszatérítést bármelyik MÁV-csoportos jegypénztárban - jelezte a vasúttársaság.
Lázár János a továbbiakban így fogalmazott:
„Előbb fizetünk ki milliárdokat a magyar utasoknak kártérítési biztosításként, mint a Siemensnek akár egyetlen újabb fillért megrendelésre. Legalábbis addig, amíg a korábbi munkájuk hiányosságait, hibáit ki nem javítják.
Ma mintegy 10 ezer károsultja volt annak, hogy a németek a pályát nem olyan minőségben csinálták meg, ahogyan a 15 milliárdos beszállítói díj fejében vállalták.
Helyettük most mi fizetünk az utasoknak, de az utolsó eurócentig be fogjuk hajtani rajtuk!”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.